Sikerült, kint vagyunk, de ehhez meg kellett küzdenünk a Hétfejű Töltőoszloppal, a Pokoli Mobilappok Seregével és a Tanácstalan Ügyfélszolgálatosokkal is útközben.

Kezdjük a legfontosabbal: igen, meg lehet csinálni, át lehet autózni Európán egy elektromos Forddal különösebb rákészülések nélkül is. Ráadásul ezt könnyebb is megtenni, ha valakinek saját, újonnan vásárolt villanyautója van és alanyi jogon rendelik hozzá tulajdonosként az összes kapcsolódó szolgáltatást. De azért sikerült megoldani mindent autós újságíróként, egy pár napra kapott tesztautóval is. Szóval még egyszer: akinek van például egy elektromos Ford Mustang Mach-E-ja, többé-kevésbé szabadon mozoghat vele a határokon túl is, tudja tölteni a kocsiját Ausztriában, Németországban is.

Valahol Németországban szopizik a Ford Mustang Mach-E

De ez az egész valami elképesztően macerás, nehézkes és túlkomplikált, időigényes és drága, valamint kellenek hozzá huszonegyedik századi infokommunikációs készségek.

Ha valaki nem tud stabilan, legalább középszinten angolul és nem boldogul el jól mindenféle mobilappokkal, weboldalakkal, biztosan el fog akadni valahol a regisztrációkban, a bankkártyaadatok megadásában, a feltételek elfogadásában és hasonlókban. És arra is fel kell készülni, hogy a villanyautós világjárás kilométerköltsége nem megy alá annak, ha egy dízellel indultunk volna útnak, a tempó viszont jól érzékelhetően lassabb lesz. Ha pedig útközben ellopják a telefonunkat vagy valami probléma adódik a bankkártyánkkal, nagyjából vége is van a történetnek.

Nézzük hogyan is zajlott le pontosan az a folyamat, melynek eredményeképpen tíz-tizenegy órával indulás után már München egyik elővárosából, egy motelből írhatom ezeket a sorokat, a 2021-es IAA, vagyis Internationale Automobil-Ausstellung, nemzetközi autókiállítás megnyitója előtti vasárnap estén!

Az útiterv. A Ford navigációs rendszere automatikusan betervezi a szükséges töltéseket is - más kérdés, hogy azután sikerül-e tényleg tölteni ezeken a helyeken

A kocsit pénteken vettem át. Az importőr kitörölt minden tulajdonosi előzményt a kocsi pedigréjéből, így átmenetileg a "nevemre vehettem" ezt az amúgy gyönyörű, erős, kényelmes, nagy hatótávolságú villanyautót pár napra. A nevemre vevés úgy történt, hogy letöltöttem a Ford Pass nevű appot a mobilomra. Ezen elkezdtem kitöltögetni a kért adatokat. Hohó, mondta az app: ez még nem lesz elég, regisztrálnom kell egy accountot előbb a Ford weboldalán. Az appból először az amerikai Ford-oldalra kerültem és már egészen messzire jutottam, amikor kiderült, hogy nem jó helyen járok, egy magyar oldalon kell elölről kezdenem mindent. És közben azért voltak megakadások is.

Hoppá, aszongya
Az appok már csak ilyenek: néha nem válaszolnak

Meg kellett adnom a bankkártya-adataimat a későbbi fizetésekhez is, valamint regisztrálnom egy 12 hónapos próbaidőszakra, amíg havidíj nélkül, kedvezményesen tölthetek a "Blue Oval" fantázianevű virtuális globális töltőhálózaton, benne az Ionity hálózatán is. Ez nagyon nem mindegy: így egy kWh 280 helyett 130 forintba kerül ezeken a gyorstöltőkön, amelyek elvben 350 kW-tal is képesek lennének tölteni - ha lenne olyan autó, ami tudna ekkora töltést fogadni. A Ford Mustang Mach-E 150 kW-os maximumot tud - de ezt se sok töltő tudja kiszolgálni az Ionity oszlopain kívül. És ha Münchenig kell elmenni, nem mindegy, hogy a száz kilométerre 130 tempomatnál szükséges 24 kWh félóra vagy tíz perc alatt kerül be az akkuba...

Na de ne szaladjunk ennyire előre: még ott tartunk, hogy regisztrálok a Fordnál ezekre a szolgáltatásokra. A folyamat végén jött egy kis hidegzuhany: a rendszer bekérte annak a chip-kártyának a számát, amit Ford-tulajként postán kaptam meg a vásárlás után. De hát én nem vagyok Ford-tulaj, csak kölcsönkértem ezt a kocsit, ugye. Szerencsére sikerült előkeríteni a kártyát, meglett a szám, teljessé vált a regisztráció. Gondoltam akkor.

Az Ionitynél, Bécs után, az első töltésnél. A Porschének sem sikerült rögtön a töltés, csak a második oszlopnál próbálkozva indult meg végre az energia

Amikor aztán Bécs után pár tucat kilométerrel felcsatlakoztam az Ionity konnektorára és az istennek sem akart elindulni a töltés, már nem voltam ilyen biztos benne. Az oszlop azt mondta, a mobilomon indítsam a töltést, a mobilom nem mondott semmit, a kocsi azt mondta, az oszlop a hibás, a telefonon felhívott ionitys ember pedig azt mondta, ő nem lát hibát, próbáljak egy másik oszlopot. Tovább turkáltam az appban és a fordos weboldalon a mobilomon. Közben véletlenül sikerült bekapcsolnom azt a funkciót, amellyel a telefonom már slusszkulcsként is működhet (megnyomtam egy logikusnak tűnő Start gombot). De a töltés nem indult meg. És akkor teljesen véletlenül egy információs almenüben lévő linken meglett a megoldás: van valami charge direct vagy mifene, amit be kell kapcsolni egy virtuális kapcsolóval, hogy a töltés automatikusan meginduljon. Ezt kétszer kellett megpróbálnom, mert közben lefagyott az app, de végül átkattant az igazából nem is létező kapcsoló, egymásra talált a Ford, a nálam lévő konkrét Mustang Mach-E, a telefonomon lévő app, a Ford szerverén lévő accountom, a bankszámlám és az Ionity, megindult a töltés, ömlött az energia a kocsiba, mint a veszedelem és bő félóra múlva vagy 200 kilométerre elég friss energiával és egy hatezer forintos kártyaterheléssel indulhattunk tovább.

130 tempomattal 24 kWh-t kért a Mach-E száz kilométerre
Az Autobahnon egyszer azért megnéztük azt is, mi lenne, ha nem kellene spórolni a villannyal

A Ford navigációja nagyon ügyesen tervezte az utat, automatikusan beiktatta a következő töltőpontot. Ez nem Ionity-oszlop volt, de hogy a töltés sikerült volna-e, ha egyáltalán elkezdem, sosem tudom meg: a töltőn már lógott egy Audi e-tron. (Ez még bazi nagy baj a töltőrendszerekben: nem mindig lehet tudni, hogy egy-egy töltő foglalt-e, és ha igen, meddig lesz az.)

Na mindegy, volt még energiánk bőven, mentünk tovább. A rendszer újratervezett és elküldött minket egy Burghausen nevű városkába, ahol két emlékezetes dolgot láttunk: egy rohadt nagy olajfinomítót és egy EnBW nevű cég 300 kilowattos gyorstöltőjét, ahol megálltunk tölteni. A töltés természetesen nem indult el. Húzgáltam-dugdostam a böszme nagy csatlakozót, böködtem a töltő érintőképernyőjét is és a Ford Pass appot is, mindhiába. Megpróbáltam a töltőn lévő utasítások szerint eljárva "civilként", alaptarifával indítani a töltést. Ennek az lett az eredménye, hogy az EnBW befoglalt száz majd újabb száz eurót biztosítékként, viszont a töltés nem indult meg. (A pénz még mindig zárolva van a számlámon, remélem, reggelre ez már feloldódik azért.) Végül felhívtam az oszlopon lévő telefonszámot segítségért.

Itt nem tudtunk tölteni, a nagyon erős töltőt már elfoglalta egy Audi
Érkezés után: azért a villanyautók is gyakorolnak negatív hatást a természeti környezetre

Az operátorral angolul beszéltünk. Mondta, hogy bocsi, de rossz az oszlop. Adna jófejségből egy ingyen töltést a kellemetlenségért, de nem tud. Viszont kétszáz méterrel arrébb van egy másik oszlop, ami csak 150 kilowattos, ha gondoljuk...

Megkerestük a másik oszlopot, ami szintén egy OMV-kút parkolójában meredt az égnek, de az átláthatóság kedvéért nem az EnBW narancsszínében pompázott, hanem az OMV kék-zöld színeire volt festve. Ez a töltő kétállásos volt, az egyik kábelről épp töltött egy BMW iX3. Bedugtam a másik töltőt a Fordba, elkezdtem próbálni indítani a töltést, de semmi - viszont két kilowattóra közben átcsúszott valahogy a kocsiba mégis, miközben megint hiába próbáltam megadni a cég oldalán a bankkártyaadatokat. Újra felhívtam az operátort. Mondta, hogy akkor ad egy ingyen töltést  kellemetlenségekért: 10 kWh vagy félóra erejéig. Ez persze nekünk kevés lett volna, még vagy 150 km-re voltunk Münchentől, de nem is baj, mert a töltés ezután sem indult el, a tíz kilowattórát sosem kaptuk meg.

Viszont közben elment a BMW a másik oszlopról, én pedig minden mindegy alapon megpróbáltam az ő oldalán lévő kábellel is a töltést. És akkor felbúgott az oszlop, elindult a villany - sikerült! Ennél az oszlopnál végül 33,6 kWh-t szereztünk, kWh-nként 65 plusz percenként 6 centért.

A szállodánk egy Putzbrunn nevű faluban van, München mellett. Itt több töltőt is találtunk a térképen (már nem a Ford alkalmazását használtam), végül a faluház előtti CCS gyorstöltőt választottam. Megint le kellett töltenem egy mobilappot, ezzel sikeresen, gyorsan el is tudtam indítani a töltést. Itt másfél óra alatt 53 kWh-t szívtunk az akkuba, 23,8 euróért, vagyis 45 centet, 157 forintot fizettem kilowattóránként. Ez ma 8,4 literes fogyasztásnak felelne meg gázolajra átszámítva száz kilométerre.

50 kilowattos töltőn, egy meglepően gyors mobilapp-telepítés után. Ha átszámolom, ezen a töltőn nyolc liter feletti dízelfogyasztás költségének megfelelő áron töltöttünk
Az EU finanszírozza ugyan de sajnos még nem szabályozza elég jól a villanyautós töltési infrastruktúrát

Hát itt tartunk. Holnap-holnapután autószalon, szerdán indulunk vissza. Az már biztos, hogy most nem hagyom rá a kocsira az útvonaltervezést, én fogok tervezni és úgy, hogy csak Ionity-oszlopokon töltsünk, azokkal már összebarátkoztunk és a tarifa is elfogadható a valóban gyors töltés mellett.

Az elektromos autózás működik, a töltőhálózat létezik, a hosszú utak, viszonylag gyors rátöltések megoldhatók. De az egész rohadt macerás, rettentő időigényes, ráadásul drága, annyira, hogy gyorstöltőkön töltve a villanyautózás kilométerköltsége magasabb a dízeles autópályázásnál. És közben majdnem végig szigorúan csak 130 tempomattal jöttünk, még a limitálatlan német sztrádán is, hogy ne csökkenjen drasztikusan a hatótáv.

Halló, EU: ez így nem az igazi. Bele kéne nyúlni ebbe a rendszerbe, minél hamarabb! Ha a mobilos roaming ügyét sikerült közmegelégedésre leszabályozni, az intrakontinentális villanyautózás ügye is menni fog!

A Mustang Mach-E tesztje korábbról - most is egy ilyen kocsival vagyunk, csak a színe más:

És ezt olvastad már?
55 éve nyomul Alpine-okkal a francia autópálya-rendőrség