Mutattunk már elhagyatott, legalábbis alapjáraton ketyegő Lada-márkaszervizt, és most is egy hasonlóan érdekes hely képeire találtunk. Az üvegfalak mögött a kilencvenes évek közepe óta porosodhatnak a Subaruk.

Ha neked is megmozgatják a fantáziádat az elhagyatott helyek, akkor mutatunk egy újabb izgalmas időkapszulát. Máltán található ez a Subaru márkakereskedés, ahol a kilencvenes évek közepe óta állhatnak ezek az autók. Erre utal az, hogy a falakon lévő, kifakult posztereken még az 1994-ig gyártott Leone látható, a szalonban azonban már az utódja, a gömbölyűbb első generációs Impreza több példánya áll.

Még ha csak a fényezetlen lökhárítós, 1,6 literes, 90 lóerős motorral szerelt alapmodellekről is van szó, szívesen kipróbálnánk, hogy mai szemmel milyen élmény lehet vezetni egy negyedszázados, de szinte új Subarut.

A szalonban nemcsak Impreza árválkodik, hanem néhány Justy és egy XT Turbo is. Az 1,8 literes, 136 lóerős turbós motorral szerelt sportkupé célja alighanem az volt, hogy bevonzza az érdeklődőket. Úgy tűnik, hogy nem sok sikerrel járt.

A helynek ma is van gazdája, erre több részlet is utal, például a leporolt autók és a szobanövények, de az biztos, hogy a látvány alapján itt a kilencvenes évek közepén megállt az idő.

Ha arra járnál, itt nézheted meg:

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Most már biztos, hogy idén visszatér az Audi A2

Áprilisi tréfának indult, a Nürburgringen rajtol a BMW M3 Touring versenyváltozata

Olcsóbb lett a mobilparkolás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.
Amikor a luxus valódi értékké válik – A Luxusra tervezve új évada a Spektrum Home-on
Hirdetés