Elon Musk igazi autórajongó, amit az is mutat, hogy miután meggazdagodott a PayPalból, egy McLaren F1-et vett magának. A következő videóban pedig elmeséli, hogyan törte össze.

Ma már a Tesla jut eszedbe Elon Musk nevéről, de ez a történet abból az időszakból való, amikor a lángeszű vállalkozónak még nem volt saját autómárkája. A kilencvenes évek végén, amikor a PayPal felfuttatásával nagyobb vagyonra tett szert, valóra váltotta az álmát, és beszerzett magának egy McLaren F1-et. Amit aztán össze is tört.

Így örült a McLaren F1-nek a fiatal Elon Musk

A bő zakóban feszítő internet-vállalkozó a kor leggyorsabb szuperautójával lepte meg magát.

Elon nem csak a garázsban tartotta a McLarent, hanem azzal járt Los Angeles és San Francisco között, több mint 17 ezer kilométert tett bele. Egyszer a PayPalt alapító társával, Peter Thiellel együtt tartottak egy találkozóra, amikor szóba került, hogy mire lehet képes a szuperautó. Elon ekkor mondta azt, ami az utolsó mondatok közt is toplistás:

Ezt figyeld!

Nagy gázt adott, és sávot is váltott egyszerre, ami a 640 lóerős és hátsókerék-hajtású, de kipörgésgátló nélküli McLarenben végzetes hiba volt. Az autóval megpördültek, majd egy padka megdobta őket, és úgy értek földet, hogy kiszakadt a futómű, és az ablakok is betörtek. Elon ekkor kiszállt, és csak annyit fűzött hozzá:

A legjobb, hogy nem is volt biztosítva.

A baleset még 2000-ben történt, és már annak is hét éve, hogy Elon az egészet egy talkshowban elmesélte, ezért most már tudjuk, hogy a terveit annyira azért nem viselte meg a fiaskó.

Ez is érdekelhet:

Még mindig álmaink szuperautója a McLaren F1

Csodás képek egy 3,5 milliárdot érő példányról.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve