Érthetőek az örömkönnyek.

A Mercedes saját nevelésű pilótája, George Russell 2019-ben debütált a Forma–1-ben a Williamsszel, ám a sportág egyik legnagyobb tehetségének tartott pilótájának egészen mostanáig, vagyis a 2021-es Magyar Nagydíjig kellett várnia első williamses pontjaira –  a brit a kilencedik lett az óriási izgalmakat hozó futamon a Hungaroringen, el is érzékenyült tőle.

Russellnek volt már F1-es pontja, tavaly, amikor a koronavírusos Lewis Hamiltont helyettesítette a Mercedesnél, a 9. lett a Szahíri Nagydíjon.

Russell később elmondta, hogy ez többről szól neki, mint az első pontok megszerzése, ebben három kőkemény csapatmunka van, és hogy ez az eredmény több, mint amit a pontok mutatnak.

Ha már Magyar Nagydíj:

Magyar Nagydíj after: Vettelt hét deci benzin miatt kizárták

Az Aston Martin fellebbez, szóval marad még izgalom.

Ez is érdekelhet:

A Forbes megbecsülte Hamilton fizetését, őrült összeg jött ki

„Csak” 20 millió dollárral keres többet a második legjobban kereső pilótánál.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés