Ismét.

Az Alfa Romeo 2018-as sokadszori visszatérése* után most ismét elhagyhatja a Forma–1-et, azonban ez közel sem önszántából történhet meg. Ugyanis Stellantis néven egyesült a Fiat Chrysler Automobiles és a francia PSA, az újonnan megalakuló autógyártó – ami egyébként a világ negyedik legnagyobb autóipari csoportja lett – pedig felülvizsgálja a márkákhoz tartozó sporttevékenységeket.

A Stellantis a következő márkákból áll: Alfa Romeo, Chrysler, Citroën, Dodge, DS, Fiat, Jeep, Lancia, Maserati, Opel/Vauxhall, Peugeot, Ram Trucks

Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint ezzel pedig komoly veszélybe került az Alfa Romeo F1-es szerepvállalása, ugyanis ha a fejesek úgy ítélik meg, hogy nem érdemes többet költeni erre a projektre, akkor kiszállnak a száguldó cirkuszból

– ebben az esetben a Sauber ismét saját nevén folytatná az F1-ben.

* Az Alfa Romeo ott volt az F1 indulásánál, az első két évben, 1950-ben és 1951-ben ráadásul a világbajnoki cím is összejött, de 1952-ben már ki is szállt. A hatvanas és hetvenes években csak morotszállítóként volt jelen, később önálló csapattal, majd ismét csak motorszállítóként vett részt a sportágban egészen 1985-ig, amikor is végleg kivonult. 2018-ban ismét visszatért, mint a Sauber névadó szponzora, egy évre rá pedig már a csapatot is átnevezték Alfa Romeóra.

Eközben...

(Forrás: planetf1.com, fotó: Alfa Romeo Racing ORLEN)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés