Az Aston Martin eléggé ambiciózus a jövőt illetően.

Sebastian Vettel az idény végén elhagyja a Ferrarit és 2021-től már a Racing Pointból Aston Martinná alakuló istállónál fog versenyezni. Otmar Szafnauer csapatfőnök pedig nem kevesebbet vár a 33 éves némettől, mint hogy szakértelmével és iránymutatásaival világbajnoki címeket nyerjen a gárdának, vagyis azt, amit a négyszeres világbajnok a Ferrarival sem tudott elérni. Az amerikai szakember konkrétan meg is nevezte, mennyivel lenne elégedett:

„Reméljük megtanítja nekünk, hogy mit kell tennünk, hogy csakúgy, mint ő, mi is négy világbajnoki címet nyerjünk.”

Szafnauer azt is elárulta, hogy jelen állás szerint Vettel legkorábban csak januárban tud munkába állni az Aston Martinnál, addig ugyanis szerződés köti a Ferrarihoz, arról pedig még nem tárgyaltak a maranellóiakkal, hogy van-e rá mód, hogy előbb elengedjék a németet.

Eközben...

Ezt gondolja Vettel a hetedik világbajnoki címét nyerő Hamiltonról

Vagyis a Forma–1 elmúlt évtizedének egyik legmeghatározóbb bajnoka a másikról.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Scuderia Ferrari)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
13% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni