A kilencvenes években nálunk is lehetett kapni a Ford Explorert, de aztán ez a típus kikerült az itteni kínálatból. Az Egyesült Államokban azóta is elérhető volt, a most bemutatott legújabb generációja pedig visszatér az európai utakra.

Az Explorer neve még mindig jól cseng, pedig már több mint másfél évtizede nem forgalmazzák a típust nálunk. A Fordnál úgy döntöttek, hogy az Edge után az egy mérettel nagyobb Explorert is felveszik a kínálatba, ami az Ecosport és a Kuga mellett ismét a márka legnagyobb terepjárója lesz Európában.

Az új Explorer valóban hatalmas lett,

öt méter hosszú és két méter széles, de ez csak nálunk számít nagynak, az Egyesült Államokban ott a még ennél is nagyobb Expedition. A generációváltással változtak az arányai, a tengelytávja 16 centivel 3,02 méterre nőtt, amivel még tágasabb lehetett a három üléssoros utastér és a csomagtér is.

Modernebb lett az Explorer belső tere,

és nem is a 12,3 colos színes képernyős műszeregység az érdekes, hiszen olyan egyre több autóban van, hanem az, hogy az infotainment rendszer 10,1 colos érintőképernyőjét álló tájolással erősítették a műszerfalra. Az automata váltót forgókapcsolóval lehet kezelni, akárcsak az új Focusban.

Az elődjénél ötven kilogrammal könnyebb új Explorert modern benzinmotorok hajtják, alapból hátsókerék-hajtású, de persze van hozzá összkerékhajtás is.

Az alapmodellbe az a 2,3 literes, turbós négyhengeres került, ami a Mustangból lehet ismerős, itt 300 lóerőre és 420 Nm nyomatékra képes.

A másik motor a 3 literes biturbó V6-os 370 lóerővel, 515 Nm-rel és tízfokozatú automatával, és később egy 450 lóerős hibrid is lesz, ezt kapjuk meg Európában.

A felszereltségben minden benne lesz, amit csak elvárhatsz,

a távolságtartó és sávtartó rendszerektől a 980 wattos B&O hifin és fedélzeti wifin át a fűthető kormánykerékig és szellőztethető ülésekig. 2018-ban az európai piacon 259 ezer szabadidő-autót adott el a Ford, és ehhez csatlakozik az Explorer, valamint idén érkezik egy új, kompakt méretű SUV is.

Ez is érdekelhet:

A Lincoln Aviator példát mutat az amerikai luxusterepjáróra

Szimfonikus zenekar játszotta fel a figyelmeztető hangjait.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés