Nagyon úgy tűnik, hogy Sebastian Vettelnek elúszott ez a szezon (is), Bernie Ecclestone pedig úgy véli, ez a Ferrari hibája, ami cserbenhagyta pilótáját.

Vettel 40 pontos hátrányban van Lewis Hamiltonnal szemben, ami a hátralévő futamban ugyan nem ledolgozhatatlan, de – látva a brit és a Mercedes kiegyensúlyozott teljesítményét – szinte elképzelhetetlen, hogy a német szerezze meg ötödik világbajnoki címét.

Nem adnak túl sok esélyt Vettelnek

Hamilton gyakorlatilag már ötszörös világbajnok.

Pedig a Ferrarin a mezőny legjobb autóját építette meg erre a szezonra, ami jól is indult, de Vettel és a csapat hibáinak köszönhetően ismét távol került a vébéelsőségtől. Az F1 korábbi atyaúristene, Ecclestone (mindig markáns) véleménye szerint ezért egyértelműen a csapat okolható, nem pedig a pilóta:

„Sajnos Vettelt cserbenhagyta a a Ferrari. Monzában és Szingapúrban is, amikor túl korán hívták ki a bokszba. Ez soha nem fordulhatott volna elő Schumacher ideje alatt. Igazából már minden eldőlt az idényben, Hamilton megnyerte a világbajnokságot.”

Eközben meg...

Akkorát húzott az F1, amekkorát még Ecclestone sem mert

Ez a szurkolók egy részénél rendesen kiverte a biztosítékot.

(Fotó: Pinterest)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Minden idők legnagyobb és legtágasabb Škodája lesz a Peaq

Válságban az Aston Martin: Tényleg Alonso a legalkalmasabb a kilábaláshoz? Egy korábbi mérnök szerint nem

Még lehengerlőbb lett az SUV-k S-osztálya, a Mercedes-Benz GLS

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
13% Igen, tetszett.
22% Igen, de csalódás volt.
30% Még nem, de megnézem.
35% Szerintem ez most nekem kimarad.