Ez izgalmas lesz.

Eredetileg most hétvégén rendezték volna meg a szezon második F1-es futamát, a Bahreini Nagydíjat, ám a koronavírus-járvány miatt elmarad, sőt, a sportág teljes leállásra kényszerült előreláthatólag június elejéig.

Az F1 pedig azt találta ki, hogy megrendezi a már elhalasztott versenyek virtuális változatát a már törölt versenyhétvégéken, köztük ugye most vasárnapi szahíri versenyt is. Ehhez pedig felkérték a mezőny 20 pilótáját, hogy az F1 hivatalos játékában (Codemasters F1 2019) mérkőzzenek meg egymással a digitális világban is.

Az idő rövidsége miatt a pontos névsort nem lehet tudni – az biztos, hogy Max Verstappen, Sebastian Vettel és Charles Leclerc nem indul, ellenben Nicholas Latifival –, de résztvevő pilóták nemcsak egymással fognak megküzdeni, hanem profi e-sport-játékosokkal is.

A 28 körös virtuális Bahreini Nagydíjat ma este, magyar idős szerint 21:00-kor rendezik meg, és az M4 Sport is élőben közvetíteni fogja Wéber Gáborral és Ujvári Mátéval a kommentátori székben.

(Forrás: M4 Sport, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.