Mindjárt három éve annak, hogy a Faraday Future nagy felhajtással bemutatta a Tesla ellenfelét, egy ezer lóerős elektromos crossovert. A gyártása még nem kezdődött el, de a berendezését most megmutatták, és tele lesz képernyőkkel.

2017-ben már javában az elektromos autók csúcsa volt a Tesla, amikor a szintén amerikai Faraday Future bemutatta a lehetséges ellenfelét.

Ez az 1050 lóerős elektromos autó, ami legyorsulja a Teslát

Ígéretes a Faraday Future prototípusa, de várjuk meg a végét.

Az FF91 egy hatalmas, 5,25 méter hosszú crossover, több mint 1050 lóerős teljesítménnyel, 700 kilométeres hatótávval és 3 másodperc alatti gyorsulással százra, amivel elég erős ellenfélnek bizonyult volna.

A gyártása még mindig nem kezdődött el, de a Faraday Future nem adja fel, most megmutatta a szériaközeli változat belső terét.

A cégnél büszkék rá, hogy nem kevesebb, mint 11 képernyő került az utastérbe.

A központi helyen a műszerfal álló formátumú érintőképernyője van, ahol a főbb funkciók kezelhetők, ezen kívül került egy műszeregység a kormánykerék mögé is.

A jobb első utas külön képernyőt kapott, ahol fogyaszthatja a multimédiás tartalmakat, és mind a négy ajtóra került még egy érintőkijelző, amivel az üléseket és a klímát lehet személyre szabni.

A hátsó sorba két szuperkényelmes masszázsfotelt terveztek, és az itt ülők élvezhetik a 27 colos szélesvásznú moziképernyőt is, ami a tetőből hajtható le.

Ez is érdekelhet:

64 ezren már megrendelték az ellen-Teslát

De azt nem lehet tudni, hogy hányan fizettek is érte.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés