A nyújtott tengelytávú, sofőrös limuzinokban általában a jobb hátsó helyen lehet minél kényelmesebben elhelyezkedni, de ebben az X7-ben az első utasülés fektethető el.

A BMW-nél két prototípust is készítettek, amivel újraértelmezték a sofőrös autót. Nem a 7-es sorozat nyújtott tengelytávú változatáról szól, az egyik koncepció a kompakt méretű i3-ból épült, amiből a vezetőén kívül az összes ülést kiszerelték, és egy lounge hangulatú fotelt építettek be hátra.

A másik, valamivel realisztikusabb koncepció alapját a hatalmas X7-es adja.

A ZeroG Lounger névre keresztelt tanulmányautóban a jobb első ülést cserélték ki egy szuperkényelmes fotelre.

Az ülést 40, vagy akár 60 fokban is hátra lehet dönteni, így szinte fekve utazhatunk benne, a menet közben fellépő nyugtalanító mozgásokat egy beépített csillapító rendszer semlegesíti.

Fekvés közben a napellenző helyéről lehajtható képernyőn lehet tévét nézni, és a telefonnak is külön tartót alakítottak ki,

ami tölti is a készüléket. A BMW fekvőfotelje biztonságos is, mert az övet az ülésbe építették, és külön légzsákot készítettek hozzá, ezért már most megfelel a gyártáshoz szükséges követelményeknek. Nem lennénk meglepve, ha hamarosan megjelenne az opciós listákon.

Ez is érdekelhet:

Nagy, nagyobb, BMW X7. Mindent elmondunk róla

Bemutatták a BMW hatalmas szabadidő-terepjáróját.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.