A lány csak a barátján akart bosszút állni, de ezzel sikerült leállítania Magyarország legfontosabb exportcikkének termelését is. Háromszor.

Történt ugyanis, hogy egy forrófejű (vagy ha úgy tetszik, zakkant) barátnő annyira féltékeny lett a Merci-gyárban dolgozó barátjára és annak kolléganőjére, hogy bosszúból rövid idő alatt háromszor sikerült leállítania Magyarország legfontosabb exportcikkének, a B és CLA osztályos Merciknek a termelését, méghozzá a világ legegyszerűbb módszerével: bombariadóval.

Mivel a kecskeméti gyárban egy műszak alatt 180 autót szerelnek össze, a sorozatos bombariadók és az azokat követő alapos átvizsgálás érezhető kiesést okozott a gyárnak, amelynek vezetése kedden – a harmadik bombariadót követően – már rendőrökkel vizsgáltatta át a gyárba érkező dolgozókat. Közben azonban meglett a tettes is: a bombariadók értelmi szerzőjéről kiderült, hogy nem egy bűnügyi lángész, és a bejelentéseket a saját telefonjáról intézte.

Az elkeseredett lány végül olcsón megúszta a dolgot, hiszen három év felfüggesztett börtönbüntetés mellett csupán a háromezer forintos bűnügyi költséget kellett megtérítenie. Bár nem vagyunk párkapcsolati szakértők, de nekünk az az érzésünk, hogy most egy kis szünetet kéne tartania a pasizásban.

UPDATE: Úgy tűnik, a Totalcar kicsit összekuszálta a történetet, és a barátnős sztori már régebbi, a májusban három bombariadót okozó telefonálót pedig egyelőre még keresi a rendőrség.

(Forrás: Totalcar, 444.hu, fotó: Mercedes–Benz)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve