Nem volt rá igaz, mégis mindenki minden idők leglassabb Ferrarijának csúfolta a 208 GTB-t, melyet az olaszországi adózási szabályok miatt kezdetben csak egyszerűen egy kis lökettérfogatú V8-as motorral szereltek, aztán turbófeltöltőt is akasztottak rá.
1980-ban jelent meg a 208 GTB, melyet Portugáliában és Új-Zélandon is árultak, de leginkább azért volt rá szükség, hogy az Olaszországban bevezetett adózási szabályok ellenére az árérzékeny vásárlók se riadjanak vissza a Ferrari középmotoros sportautójától.
2,0 liter feletti motorokra már nem a 18 százalékos adó vonatkozott, hanem 38 százalékkal akasztották hasba a nagyteljesítményű autók vásárlóit.
Ez a hatalmas különbség még azoknak is nagyon fájt, akik megengedhették maguknak a Ferrarit vagy más sportautókat, ezért az olasz piac sajátosságaira a BMW is reagált a 320is-sel. A 2,3 és később 2,5 literes négyhengeres motorral kínált M3-as helyett Olaszország az S14-es 2,0 literes változatával szerelt 3-ast kapta, melyhez az M3 kiszélesített karosszériája helyett az M csomag járt. Mostanra ezek az autók értékes és különleges ritkaságnak számítanak.
Nem tett másképp az Alfa Romeo és a Lamborghini sem, akik szintén visszafogott hat- és nyolchengeres motorokkal maradtak a 18 százalékos sávban. A 155 lóerős Ferrari a 208 GTB-vel csatlakozott ehhez a körhöz, de az autó dinamizmusát sokan nem tartották méltónak a márkához, ezért az 1982-es Torinói Autószalonon bemutatták a turbófeltöltős változatot.
Ez lett az első turbómotoros szériaautó a Ferrari történetében, ami még a 308-as életét is megnehezítette.
240 lóerős teljesítményével a KKK turbóval megfújt 208-as már versenyképes volt a 308-assal szemben is. Kevesebb mint 7 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége pedig átlépi a 240 km/órát, de többen a turbómotor karakterét kedvelték benne igazán. 1985-ig 437 darab GTB Turbo és 250 darab kivehető tetőpaneles GTS készült, majd a 328 alapú turbós modellnek adta át a helyét.
Ez is érdekelhet: