Új korszakot nyitott a Ferrari 365 GT4 BB

Versenypályák után a közúton is egyértelműen teret hódítottak a középmotoros sportautók, de a Ferrari egészen sokáig megmaradt a hagyományos elrendezésnél. Az 1973-as Párizsi Autószalonon azonban bemutatták a 365 GT4 BB-t, mely egészen a Testarossáig meghatározta a 12 hengeres Ferrarikat.

Enzo Ferrari még akkor is makacsul ragaszkodott az elméleteihez, amikor az 50-es években a versenypályán verték el csúnyán a középmotoros gépek az orrmotoros Ferrarikat. Aztán jött a Lamborghini Miura és egyértelmű volt, hogy a Commendatorénak lépnie kell, különben még a traktorgyáros is beelőzi.

Enzo Ferrari azt gondolta, hogy a vásárlói nem elég ügyesek egy középmotoros autó vezetéséhez, a mérnökök pedig évekig győzködték az ellenkezőjéről.

1967-ben aztán megjelent a hathengeres Dino, mely nemcsak az első nagy szériában gyártott Ferrari volt, hanem megmutatta azt is, hogy létező igényt elégít ki, továbbá nagyon jót tesz az autó vezethetőségének a kabin mögé tolt motor.

Amikor a Daytonát bemutatták, a mérnökök már elkezdték fejleszteni az utódját, aminél végre szakíthattak a hagyományokkal, ezért a 365 GT4 BB volt az első 12 hengeres, középmotoros Ferrari, mely valóban az ágaskodó lovacskás pajzsot viselte.

Ellentétben a Miurával vagy a Dinóval, a 365 GT4 BB-ben a motor nem keresztben, hanem hosszában helyezkedik el. Nevében a BB a Berlinetta Boxer rövidítése, melyet a Ferrari és a korabeli média is előszeretettel használt, pedig már Mauro Forghieri mérnök is jelezte, hogy valójában egy 180 fokos hengerszögű V12-esről van szó.

4,4 literes motorját könnyű dugattyúkkal és kovácsolt főtengellyel szerelték, négy Weber karburátor eteti. Ötfokozatú, dog leg kiosztású (balra lent az első fokozat) kézi váltóval és sperr differenciálművel szerelték. A prototípus 380 lóerős teljesítményt adott le 7100-as fordulaton és még a 302 km/órás sebességet is megfutották vele. Végül azonban szerényebb adat szerepelt a katalógusban, de az egyes katalógusokban is más adatok szerepeltek.

Kezdetben az autóból mindössze 25 darab gyártását tervezték, de még ez is nagy álomnak tűnt az olajválság közepén.

Végül fellendültek az eladások, és 367 példány után adta át helyét az 512-esnek, mely egyszerűen a 365-ös alaposan továbbfejlesztett változata. Ennek az autónak a végső változata a 80-as évek meghatározó ikonja, az 1996-ig gyártott Testarossa.

Formaterve a Pininfarina stúdiónál készült, Leonardo Fioravanti felügyelete alatt, a Ferrari P6 Berlinetta Speciale tanulmányautó alapján. Hegyes orral és bukólámpákkal rajzolták meg a BB-t, amit hangsúlyos kerékjárati ívek követnek és hirtelen lecsapott far, melyen a hármas osztású körlámpákra rímelnek a kipufogóvégek.

Valamelyest emelt az autó tömegközéppontján, de az olajteknő alá tolt váltó és differenciálmű kompaktsága miatt tágasabb lehetett az utastér és rövidebb a tengelytáv, valamint a teljes hossza is.

Egyes pletykák szerint az autó annyira szép lett, hogy a BB valójában Brigitte Bardot színésznőre utal.

1974. május 21-én készült el a Rosso Dino színű 365 GT4 BB, melyhez Pelle Créme nevű világos bőrkárpitot választottak. Először egy veronai kereskedésbe szállították, ahonnan júliusban a 67 éves Teresa Baravasse autózott haza vele, aztán járta be az Alpok szerpentinjeit. 1981-ben pedig a lelkes versenyzőnek, Aldo Cudonének adta tovább a következő két évtizedre.

Átfogó szervizelés után az autó tökéletes állapotban van, és az eredeti összeállítást viseli továbbra is, az értéknövelő Ferrari Classiche tanúsítvánnyal pedig egész biztosan az egyik legjobb 365 GT4 BB-k egyike.