Nehéz sorsa volt ennek a fehér Lamborghini Miurának, de mostanra újra régi fényében ragyog, és talán szebb, mint valaha. Az viszont biztos, hogy sokkal értékesebb, mint bármikor.

Harminc éves sem volt és éppen akkor kezdett Marcello Gandini a Bertone stúdiónál, mint formatervező, de rögtön olyat alkotott, amit soha nem fog elfelejteni a világ. A Lamborghini Miura körül nem ő volt az egyetlen fiatal zseni, hanem az egész mérnöki gárda hasonló korú volt, mégis sokat köszönhet nekik Ferruccio Lamborghini.

Mert így nem a Ferrarihoz, hanem a Lamborghinihez kötődik a világ első szupersportautója.

Kétfős utaskabinja mögött elhelyezett, keresztben beépített V12-es motorjával nem csak megmutatta azt a sablont, ami mentén ma is készülnek a pokolian gyors autók, hanem bemutatásakor a Miura volt a világ leggyorsabb autója is.

1965-ben már bemutatták a gördülő vázát, majd egy évvel később a gyönyörű formáját is láthatta a Genfi Autószalon közönsége. Bámulatosan gyönyörűnek találták a látogatók és az újságírók is, de ez ma sincs másképpen. 1973-ig maradt gyártásban a Miura és 764 darab készült belőle mielőtt a szintén döbbenetes formájú Countach megérkezett.

Korai, de már vastagabb alvázzal szerelt autó a 135-ödik legyártott Miura, mely 1968. március 4-én hagyta el a gyárat, hogy első tulajdonosa Milánóban átvehesse. A '90-es évek végén azonban már Kaliforniában használták, majd később egy De Tomaso Mangustából származó Chevrolet V8-assal és ZF váltóval kínálták eladásra.

Több felújításon is átesett mire visszakapta az eredeti Bianco Miura fehér színt és a kék-világosszürke kombinációjú bőrrel varrott utasteret.

3,9 literes, V12-es motorja 350 lóerős és 355 Nm nyomatéka van, amivel nagyjából 7 másodperc alatt gyorsul 100-ra. Ezt azonban valószínűleg nem túl gyakran próbálgatják már a 650 milliós értékű veteránnal.

Ez is érdekelhet:

A legvadabb álmaidat váltja valóra ez a Miura SVR

Csak egyetlen példányban készült, most újították fel.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Itt az új Mazda CX-5 – és pontosan azt tudja, amiért eddig is szerettük

Ha a szöges gumi túl átlagos, a körfűrészlap lehet a megoldás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés