A Nino Farina vezette 1953-as Ferrari 340/375 csillagászati árának köszönhetően immár csak az olaszok autók szerepelnek a legdrágábban eladott autók között.

Az olaszok igazán büszkék lehetnek magukra, hiszen a – teljes nevén – 1953 Ferrari 340/375 MM Berlinetta ’Competizione’ by Pininfarina két másik Ferrari közé ékelődött be a legdrágábban elárverezett autók dobogójára, így azt az egy szem Mercedest is sikerült leszorítaniuk onnan, amely eddig ellenállt a hihetetlen árakon elkelő Ferrarik nyomásának.

A 345 lóerős V12-es motorral szerelt autónak a története is majdnem olyan hosszú, mint a neve, a legérdekesebb momentum viszont kétségkívül az 1953-as Le Mans-i 24 óráson való indulása, ahol két világbajnok, Mike Hawthorn és a legendás Nino Farina vezette a kocsit. Legalább is a 12. körig, amikor a második helyről diszkvalifikálták őket, mert egy bokszkiállás alatt tiltott fékfolyadékot töltöttek a versenyautóba. Na nem az összetétele volt tiltott, de akkoriban az volt a szabály, hogy a verseny 28. köréig semmilyen folyadékot nem tölthettek az autókba.

A rendkívül ritka autót az előző tulajdonosa 2006-ban teljesen felújíttatta, aminek nem csak az új tulaj örülhet nagyon, de mi is, hiszen ritkán lát az ember ennyire szép és jól karban tartott hatvanéves Ferrarit.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
31% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.