Nagyon feszegetniük kellett a határokat a Ferrari mérnökeinek, amikor megkezdték a vállalat ötvenedik évfordulójára szánt szupersportautó fejlesztését. Az 1995-ös Genfi Autószalonon bemutatott F50-es azonban a Ferrari utolsó, igazán puritán, a versenyzés világát idéző autója lett.
Mostanra a szupersportautók a legfrissebb technológiákat és a legnagyobb teljesítményt ötvözik a luxusminőségű utastérrel. A 90-es évek közepén viszont a Ferrari még hitt abban, hogy a legdurvább modellnek a szűretlen versenyautó élményét kell nyújtania. Éppen ezért az F50-essel nemcsak az ötvenedik évfordulót ünnepelték méltó módon, hanem a legendás F40-est is túllépték vele.
Mindez csak elmélet, hiszen az F40-es az utolsó Ferrari, amire személyesen Enzo adta áldását, ezzel pedig akkor sem tud versenyezni az F50-es, ha a számok ezt mutatják.
Amíg az F40-es formaterve az egyenes vonalakból, az egyszerű felületekből és élekből áll, addig az F50-es szinte folyik. A Pininfarinánál nagyon lágy vonalakat rajzoltak, ívelt légbeömlőkkel és aerodinamikai elemekkel. Ehhez szénszálból, kevlárból és méhsejt szerkezetű Nomexből készült a karosszéria, melynek apró mintázata egyes helyeken át is üt a piros fényezésen.
1997 júliusáig összesen 349 darab Ferrari F50-es készült, amivel kapcsolatban a vállalat akkori elnöke, Luca di Montezemolo megjegyezte, hogy pont egy példánnyal készítenek kevesebbet, mint amennyit el tudnának adni belőle.
Több se kellett a pénzüket lobogtató gyűjtőknek, a Ferrari F50-eseket villámgyorsan elkapkodták.
Ahogy a Mercedes-AMG One esetében, úgy az F50-esnél is a Forma–1 adta az inspirációt, az autó sokat merít Alain Prost Ferrari 641-es versenyautójából. Motorja az istálló 1992-es Forma–1-es autójában kezdte, majd a továbbfejlesztett változatát a 333 SP-ben használták nagy sikerrel.
4,7 literes, 65 fokos hengerszögű, szívó V12-es blokkja egyébként teherviselő elem, éppen úgy, mint a legkomolyabb versenyautókban. A motor önmagában 200 kilogrammot nyom, az egész autó pedig csak kicsivel több 1,2 tonnánál.
518 lóerős teljesítményét 8000-es fordulaton adja le, maximális nyomatéka pedig 471 Nm 6500-nál.
Ez annyit tesz, hogy egyetlen lóerőnek csupán 2,69 kilogrammot kell vinnie. Amennyiben a pilóta ügyesen kezeli a hatfokozatú kézi váltót, akkor az F50-es szűk 4 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás sebességre, egy kellően hosszú célegyenesben pedig 312-vel is száguldhat.
Mind közül ez itt a harminchatodik darab, aminek 1995 októberében kezdték meg az összeszerelését, majd két hónappal később kezdték el leszállítani Hong Kongba. Tökéletes állapotát a Ferrari Classiche tanúsítvány igazolja, mostanra egyértelműen gyűjtői darab lett, melynek órája 1342 kilométert mutat, tehát jóformán új autó.
Ez is érdekelhet: