Henrik Fisker a konnektorról tölthető hibrid Karma mellett az egyedi karosszériaépítés felélesztésével is próbálkozott, és ennek eredménye a Latigo. Bár a BMW M6-osra épített sportkupé elég izgalmasan hangzik, a tervezett szériának csak ez az egy példánya készült el.

Úgy tűnik, hogy Henrik Fisker sosem fogy ki a tervekből. A dán származású formatervező és vállalkozó nagy dobása lehetett volna a konnektorról tölthető hibrid Karma, de végül a Teslának sikerült sikerre vinnie az elektromos hajtású szedán koncepcióját. Fisker másik ötlete az egyedi karosszériaépítés felélesztése volt, aminek az eredménye a Latigo is.

A múlt század első felében még virágoztak a karosszériaépítő cégek, ahol az autógyártók által készített alvázakra építették meg a megrendelő által megálmodott egyedi karosszériát. Valami ilyesmi volt Fisker terve is, a Latigo ugyanis az előző generációs BMW M6 Coupé alapjára épült, egyedi formájú karosszériáját alumíniumból és szénszálas anyagból építették meg.

Fisker tervei szerint 150 darabot építettek volna a szériából, de végül a prototípuson kívül csak ez az egy példány készült el, a 001-es számú. A karosszérián kívül a belső teret is átszabták, amit csak lehetett, bőrrel vonták be, és a BMW 5 literes V10-es motorját is tuningolták, így már 665 lóerőre képes, hozzá hétfokozatú duplakuplungos váltó jár.

Nem volt olcsó újonnan a Latigo, hiszen az alapjaként szolgáló BMW M6 106 ezer dolláros árán felül még 217 ezer dollárba került az átalakítás, ehhez képest most 35 ezer dollárért hirdették meg az egyedi autót úgy, hogy még csak 23 ezer mérföldet, azaz 37 ezer kilométert futott. Ki tudja, lehet, hogy egyszer értékes ritkaság lesz belőle, de most ahhoz képest elég jutányosan lehet hozzájutni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve