A Fisker bemutatta az elektromos hajtású szabadidő-autójának gyártásba szánt változatát. Az Ocean kétféle teljesítménnyel és akkumulátorral készül majd, és a tervek szerint Európában is kapható lesz.

Henrik Fisker nagy utat tett meg, hogy valóra váltsa az álmát. A formatervezőnek olyan ikonikus modellek dizájnját köszönhetjük, mint az Aston Martin DB9 és a BMW Z8, majd saját márkát alapított a range extender motorral szerelt elektromos Karma számára. A Fisker azonban csődbe ment, a Karma kínai tulajdonba került, de Henrik Fisker nem adta fel, az újra megalapított márkája pedig most bemutatta azt az elektromos SUV-t, amivel piacot hódítana a Teslától.

Az Ocean névre keresztelt szabadidő-autó dizájnja nem fogja távol tartani a vásárlókat,

a BMW iX-éhez hasonló formájú karosszéria 4,78 méter hosszú, és 2,92 méteres a tengelytávja. A Fisker nem árulta el, hogy mekkora akkumulátorral szereli az autót, de a hatótávját igen. A Touring Range változata 279 lóerős lesz, és 400 kilométert tehet meg egy feltöltéssel, míg az összkerekes Hyper Range már 548 lóerős, és 565 kilométer a hatótávja.

A bemutatója után nem sokkal gyártásba is kerül a Fisker Ocean, méghozzá Európában, a Magna Steyr grazi üzemében,

ahol a BMW Z4 és a Toyota Supra, valamint a Jaguar I-Pace is készül. Az Ocean elsődleges piaca az Egyesült Államok lesz, de később állítólag Európában is bevezetnék az autót, aminek az alapmodellje 33 ezer euróba fog kerülni, a több mint ötszáz lóerős csúcsmodellért azonban csaknem kétszer ennyit kell majd fizetni.

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Land Cruiser helyett ezt a Toyotát kapják az amerikaiak