Az automata sebességmérő berendezés (magyarul: fix traffipax) tök jó dolog, főleg akkor, ha jó helyre teszik ki. Mondjuk olyan pontokra, ahol ténylegesen balesetveszélyes gyorsabban, vagyis hát a sajátos magyar szankciórendszer miatt több mint 15-20 km/órával gyorsabban menni, mint amennyivel szabad. Ahol fix traffi van, ott mindenki lelassít, ezt tanúsíthatja bárki, aki szokott autózni ilyen helyeken, ez pedig valóban nagyobb biztonságot jelent. Bárcsak sokkal több lenne belőlük!

Most néggyel biztosan több lesz. Hogy jó helyen-e, az már korántsem biztos. Budapest főpolgármestere és a Budapesti Rendőrfőkapitányság már jó pár napja kampányol azzal, hogy az ijesztően növekvő személysérüléses balesetszám ellen új Wunderwaffét vetnek be: négy fix traffit. Karácsony Gergely számára viszont van egy rossz hírem: a négy új budapesti fix traffitól valószínűleg semennyivel sem lesz kevesebb baleset, pláne halálos baleset a fővárosban.

Kettő ugyanis a Lisztferihegyi reptéri gyorsforgalmira megy. Itt most 70 km/óra az általános sebességhatár, oda-vissza 2-2 rövid 50-es szakasszal, ami egyébként alig néhány éve még 90 volt végig. Aki gyakran szokott erre autózni, tudja, hogy az autósok nagy része tényleg nem is megy gyorsabban, mint 70-80-nal.

Balesetek leginkább az elbambulásból, a mobilba feledkezésből és előzésből szoktak lenni, vagy abból, amikor rosszul lesz egy sofőr. Egyik ellen se ér sokat két fix traffipax.

Megy még egy traffi Csepelre, a Weiss Manfréd útra, meg egy másik a 6-os bevezető szakaszára. Mind a kettőn gyakran járok: tapasztalatom ezeken az utakon az autósok túlnyomó többsége a megengedettnél gyorsabban, de az objektív felelősségi határok alatt, tehát a szabálysértési eljárás küszöbértékénél lassabban szokott vezetni. Aki pedig tényleg durván siet, az többnyire tudatosan vezet, tudja, hol vannak a traffipaxok, és ha épp nem is figyelne, a kocsijában rutinszerűen bekapcsolt Waze úgyis figyelmezteti majd rájuk. Lelassítani tehát le fognak az autók négy új ponton a városban, de amúgy marad minden a régiben.

Az egyik legdurvább, a közelmúltban történt balesetben egyébként egy ittas, külföldi sofőr gázolt halálra egy nőt. Az ittas külföldi sofőröket vajon mennyire fogják meghatni és felelősebb magatartásra késztetni a nagy átfutással kiszabott, külföldiek esetén csekély hatékonysággal érvényesíthető fixtraffi-bírságok?

De hogy ne csak akadékoskodjak, hanem konstruktív is legyek, mondok pár dolgot, amivel meglátásom szerint valóban érdemben lehetne csökkenteni a balesetek, köztük a súlyos balesetek bekövetkeztének számát. Az igaz, hogy ezek a módszerek több energiát igényelnének az állam illetve Budapest részéről, mint néhány automatikus bírságkiszabó gép felcsavarozása egy-egy oszlopra.

1. A nevetséges objektív felelősségi rendszer eltörlése, az extrém szabálysértéseket elkövetők személyének megállapítása, ezáltal a büntetőpont-rendszer „bekapcsolása”

Közlekedési előéleti pontrendszer: ez a hivatalos neve annak a rendőrségi nyilvántartásnak, amelyben elvileg a járművezetők priuszát kellene vezetni. Aki sok feketepontot gyűjt össze, az elvileg egy idő után elveszti a jogsiját, újra kell vizsgáznia. Az ilyen büntetőpont-rendszer számos országban remekül működik; van, ahol még olyan hasznos extrákkal is kibővítve, mint a járműbiztosítási tarifának a vezetői előélethez igazítása.

Nálunk viszont egy rossz vicc az egész büntetőpont-izé.

Ha valaki átlép egy záróvonalat és ezt történetesen látja a rendőr, kap két büntetőpontot. 9 záróvonal: 18 pont, újravizsgázás. Ha viszont valaki elautózik valamelyik új csodakamera alatt véletlenül 50 helyett 100-zal? Ami elvileg a legsúlyosabb bűn, hiszen a hivatalos közlekedéspolitika szerint a gyorshajtás a legrosszabb rossz minden rosszak között? Az adott autó üzembentartója kap majd egy 90 ezer forintos csekket, és soha senki meg se fogja kérdezni, ki vezette az autót, senki nem kap büntetőpontot. Ha bírja a kassza, meg lehet csinálni az extrém gyorshajtást újra és újra és újra, hiszen a gyorshajtásnak nálunk nem büntetése van, hanem ára.

2. Folyamatos rendőri jelenlét, a deviáns járművezetők fáradhatatlan szűrése

Aki Budapesten közlekedik és szeme van, láthatja: a fővárosban az a bizonyos közlekedési morál annak a másik bizonyos bányászbékának olyan mélyen került a segge alá, hogy ha a béka seggének szeme lenne, akkor is csak távcsővel láthatná maga alatt. A piros lámpán jellemzően már nem egy, hanem két autó szokott még átmenni, a bringaútra, zebrára parkolás furgonnal teljesen természetes dolog a csomagküldő cégek és pénzszállítók számára, a kötelező haladási irányról pedig rémisztően sokan azt se tudják, eszik-e vagy isszák.

És nemcsak az autósok, hanem a bringások, rolleresek is azt csinálnak, amit csak akarnak. Aki vezet, akit érdekel a közlekedés a patetikus megszólalásokon túl is (nem Önről beszélek most, kedves Gergely), tudja, látja, hogy ijesztően gyakran követik el pont a közlekedés legsérülékenyebb, nem mellesleg az autósok, az autózás ellen gyakran szervezetten felszólaló öntudatos szereplői a legdurvább szabályszegéseket.

Rendőr pedig nincs. A belvárosban cirkál ugyan néha néhány kamerás kocsi, van néha egy-egy akció, de a legsúlyosabb szabálysértések, a legdurvább agressziók az év túlnyomó részében, Budapest területének legnagyobb részén teljesen észrevétlenek maradnak.

3. A közlekedési szabályozási környezet közelítése a valósághoz

Marha érdekes, de miközben itthon gyakorlatilag folyamatosan a KRESZ-t sértve közlekedek, mint megfigyelésem szerint a magyar autósok, motorosok, biciklisek 100,0 százaléka, Ausztriában valahogy soha nincs kedvem szabálytalanul autózni. Lehet, hogy azért, mert ott országúton eleve 100 a megengedett, ami egy kényelmes, biztonságos, természetes autós tempó? Vagy azért, mert a falvakon átvezető főutak forgalmát nem korlátozzák aránytalanul, csak azért, mert az út a faluban van? Vagy azért, mert nem kell egyfolytában koncentrálnom a követhetetlenül gyorsan változó sebességhatárokra, hanem egy-egy nagyobb országúti kereszteződésben elég egyszer lelassítanom pár száz méterig 70-re?

Vagy azért, mert Bécsben nem átláthatatlan táblarengeteget borzol a hűs alpokalji szél, hanem kevés jelzéssel, jól követhető rendszerrel találkozik, aki az osztrák fővárosban vezet?

Meggyőződésem, hogy ha Budapesten forgalomszabályozási eszközökkel szeretnénk fellépni a biztonságosabb közlekedés érdekében, nem még több korlátozásra, táblára, szabályra lenne szükség, hanem kevesebbre. A túlszabályozásnak ugyanis megvan az a kellemetlen veszélye, hogy a sok-sok indokolatlan és túlzó korlátozástól elfásult közlekedők már ott sem tartják be a szabályt, ahol történetesen valóban be is kellene. Nyomasztóan sokszor hallottam már közlekedési szakemberektől, hogy „azért teszünk ki 30-as táblát, mert akkor úgyis csak 50-re fognak lelassítani, és az már jó”. Mi lenne, ha kötnénk valami új társadalmi New Dealt és sokkal kevesebb korlátozás lenne, viszont ahol lenne, ott tényleg indokolt lenne, és ezt az autósok be is tartanák? Kezdetben akár fix traffipaxok nyomása alatt?

Általánosan elterjedt hivatalos közlekedésbiztonsági kommunikációs mantra, hogy a súlyos közlekedési balesetek legnagyobb arányban a túl nagy sebesség miatt következnek be. A témában végzett kutatásaim alapján ez nem igaz. A sebesség a balesetek túlnyomó többségénél csak a károk súlyosságának kérdésében fontos tényező. A balesetek következményei valóban sokszor, sőt: csaknem mindig enyhébbek lennének, ha mindenki csak araszolna az utakon, de aki a balesetek bekövetkeztének esélyét szeretné csökkenteni, annak nem csak és nem elsősorban a sebességgel kellene foglalkoznia. Persze mit értek én ehhez, nem vagyok se főpolgármester, se rendőr.

(A szerző autós és zöldtechnológiai szakújságíró, egy közúti közlekedés gördülékenyebb és biztonságosabb szervezését szorgalmazó egyesület elnöke.)

Ez is érdekelhet: