Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

1976-ban mutatták be a Fiesta első generációját, azóta eltelt 40 év. Így nézett ki akkor és most ilyen.

Imádjuk előtúrni a régi felvételeket, pláne ilyen témában. 1976-ban a kornak megfelelő öltőzékben pompázó manökenek szakértő hozzájárulásával ismerhette meg a világ a Ford kiskompaktját (vagy szuperminijét). Ritka, hogy egy modell 40 éven át pályán van, hát még az, hogy több, mint 16 millió darabot adtak el belőle az idők során, ezzel minden idők harmadik legnépszerűbb Ford modellje lett.

Az Eredetileg “Bobcat” munkanév alatt fejlesztett koncepciót 1973 decemberében, a kölni Ford gyárban kezdték el komolyan gondolni, a marketing csapat legszívesebben a Bravo nevet adta volna neki, de végül Fiesta néven gördült ki a gyárból, és 1976 szeptemberében Németországban és Franciaországban indult meg az érékesítés. Fél év alatt átpakolták a kormányt jobbra, és 1977 kora tavaszán már az Egyesült Királyságban is kapható volt. Közvetlen versenytársai a VW Polo, a Renault 5 és a Fiat 127 voltak.

Ilyen volt a bemutató:

A Fiestát később nagyjából mindenhol gyártották, ahol csak lehet:
Dél- és Közép-Amerikában (Argentina, Brazília, Mexikó), Európában (Németország, Spanyolország), Kínában, Indiában, Taiwanon, Thaiföldön és Dél-Afrikában.

A valenciai gyárban így lett egy izzó fémdarabból Ford Fiesta:

A szögesdrót innenső oldalán a Fiesta maximum csempészmagazinok képeiről lehetett ismerős, nálunk a Trabant - Wartburg - Lada - Skoda - Volga tengelyről tudtak választani a szerencsések, majd a rendszerváltás környékén szivárogtak be az első használt darabok a határon, de a használtpiac nem tőlük volt hangos, igazi kuriózumnak számított egy-egy nyugati verda.

Akkoriban nálunk így nézett ki az autópiac:

Mire bejutottak az első nyugati autók hozzánk, a Fiesta már a második-harmadik frissítésnél tartott.

Így követték egymást a Fiesta generációk:

Most pedig 2016 van, a Fiesta már a hetedik generációjánál tart és az autógyártás sokkal szofisztikáltabb, mint valaha. A választék elképesztően kiszélesedett és alkalmazkodott az újkori szokásokhoz, vagy újkori szokásokat generált egy-egy előremutató koncepció. A Fiestáról ma azt mondjuk, hogy

Mindenképpen egy olyan kedves autó, amihez érzelmek fűznek minket, karaktere van és nagyon jól indokolható választás a fenti szűrők mentén.

De 2016-ban már van a férfiaknak is Fiestájuk. Azoknak is keresési alternatíva lett, akik korábban csak 2.5 liter feletti bajor vagy japán sportjárgányok keresési találatai között keresték a boldogságot. Van itt egy olyan modellünk, hogy ST200.

Az 1.6 literes, turbós motor 200 lóerőt hajlandó letenni az aszfaltra az első kerekek által, Recaro sportülések várják a gazdát, és rettenetesen meggyőző menettulajdonságok. 6.7 másodperc alatt éri el a 100 km/h-s sebességet, de száz felett is betyárosan gyorsul, nézzétek csak:

ST200, 2016:

Ha megkívántad, kapcsolatotokhoz már kevesebb, mint 7.000.000 Ft is elég lesz, ami teljesítmény/ár viszonylatban teljesen korrekt. Persze ezért újat kapsz, senki nem fog előtted... Először majd te.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.