A jelenlegi mezőnyből van, aki szerint ennyivel többet számít az, hogy ki milyen autóval száguldozik a pályán, mint az, hogy ki mennyire jó pilóta.

Ahogy az évek során egyre több világbajnoki címet gyűjtött be Lewis Hamilton, azzal egyenesen arányosan egyre többször merült fel az a kérdés is vele kapcsolatban, hogy mire lenne képes, ha nem az F1 mezőnyében hosszú évek óta egyeduralkodó Mercedes autóját vezetné.

A Red Bull kistesójának számító AlphaTauri (vezér)pilótája, Pierre Gasly egészen konkrét választ adott erre, ami talán kissé merész, ugyanakkor nem teljesen földtől elrugaszkodott kijelentés is egyben:

„Sajnos a mi sportágunk olyan, hogy az eredmények nagy része az autótól függ. Még ha Lewis Hamilton is az F1 történetének legnagyszerűbb pilótája, egy Haasszal vagy egy Williamsszel akkor is utolsó lenne.”

A sportág persze a különböző – többek között az F1 financiális, technikai részét érintő – szabályváltoztatással igyekszik kicsit összerázni (egymáshoz közelebb hozni) a mezőnyt, hogy inkább a pilóta tudása, azaz az egyéni képességek kerüljenek előtérbe a versenyzés során. Idén például életbe lépnek a sportág történetének legnagyobb változását hozó szabálymódosítások, Gasly pedig bízik benne, hogy ennek meglesz a hatása, és akár dobogós helyezésekért is küzdhet az idei AlphaTaurival: „Remélem, ez lesz az az év, amikor az élmezőnyben csatározhatok, és rendszeresen az első ötben végezhetek”.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Verstappen sportágtörténeti szerződést kötött a Red Bull-lal

Verstappen egy gigaszerződést keretében kötelezte el magát újabb évekre a Red Bullhoz.

Meglepőt lépett az FIA az orosz–ukrán háború kapcsán

Számos sportszövetség – például a FIFA és az UEFA – ennél keményebben állt bele a dologba.

A britek szembemennek az FIA döntésével az orosz–ukrán háború kapcsán

Esélyes, hogy más országok helyi szövetségei is csatlakoznak majd hozzájuk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés