Féktelen száguldásból és zsibbasztó araszolásból is kijutott a Player stábjának a genfi autószalonra menet, ahová egy remek kirándulóautó, a BMW X1 kísért el minket.
Amikor hajnali 4-kor szól az ébresztő, még úgy is nehezen megy színlelni a lelkesedést, ha tudod, hogy Európa legjobb autószalonjára indulsz. Mert tudod, hogy még 1300 kilométer vár rád, ami, ha nem voltál kamionsofőr előző életedben, messze több, mint amit egy átlagos nap levezetsz. De a lehető legjobb autót választottuk az úthoz: az új BMW X1-et az egyik kedvenc motorunkkal, a 190 lóerős, kétliteres dízellel, és biztos, ami biztos, automatával és xDrive hajtással.
Együttérzéssel gondoltunk azokra a kalandvágyó kollégákra, akik velünk egyszerre indultak, és az új Ladával vágtak neki a távnak.
Útközben kiderült, hogy az új X1 erre a célra is kiválóan megfelel, hiszen bár a legkisebb szabadidő-autó a BMW-nél (a cégen belül csak a MINI Countryman kisebb nála), és nem is a klasszikus hátsókerekes alapokra épül, egy ilyen európai úton ez érdekel a legkevésbé.
A 20d-vel becsülettel hasít, nem volt olyan helyzet, ahová ez a motor kevés lett volna, pedig négyen ültünk benne, és a csomagtartót is rendesen telepakoltuk.
München felé átléptünk a németekhez, ahol megérintett a féktelen száguldás ígérete, és bár csak városi legenda, hogy sehol sincs sebességhatár, de a legtöbb helyen kényelmesen tudtunk haladni 180-190 km/órával. Nagy piros pont az X1-nek.
Itt ért az első negatív meglepetés is minket. Már Hegyeshalomnál is volt ellenőrzés a határátlépéskor, de az osztrák-német határon konkrétan egy külön sávba, egy nagy sátorba tereltek minket a magyar rendszám láttán, ahol kinyúlt mackónadrágos, atlétatrikós autónepperek és vendégmunkások társaságában várhattuk, amíg ránk kerül a sor. Svájc határában megismétlődött a jelenet, bár ott külön sátor nem volt, de a határőr hangneme elárulta, hogy nem feltétlen örül a látogatásunknak.
Számíts rá, hogy Svájcba lépve már a határon ki kell fizetned az autópályadíjat, és mivel csak éves matrica van, egész évre meg kell váltanod. Igaz, így is olcsóbb a miénknél, 40 frankba, alig 12 ezer forintba kerül. Svájcban autózni egyébként sem éppen örömteli.
Az autópályán csak 120 km/óra a sebességhatár, és ezt mindenki olyan szigorúan betartja, hogy biztos, ami biztos, inkább egy kicsit még ennél is lassabban mennek. Még előzés közben is hajlamosak lelassítani, ha úgy vélik, hogy pokoli a tempó.
Ha te nem így teszel, villogással és integetéssel próbálnak rendreutasítani. Tiszta rémálom, főleg, ha hozzá még szakad is az eső, és dugó is van Zürich után. A Google szerint a dugóval együtt 13 órás út a pihenőkkel együtt 14 és fél óra lett, végül este fél 9-re értünk a szállásunkra.
Genfben egyébként sem olcsók a hotelek, de az autószalon idején mindenhol vastagabban fog a ceruza, érdemes a francia oldalon lakást bérelni. Mi az Airbnb-n találtunk egy klassz apartmant, három szobával tökéletes volt négyünknek, és a helyet kiadó Agnesének nem tudunk elég hálásak lenni, hogy hat üveg sört is bekészített a hűtőbe. Az estére összeütött fokhagymás-paradicsomos tésztával és a lakásban lévő Harman Kardon hifin hallgatott zenéinkkel hangolódtunk a kiállításra.
Genf azért is a kedvenc autószalonunk, mert kompakt, praktikus, átlátható, egy nap alatt is be lehet járni.
De ne gondold, hogy a svájciak jó szervezők lennének csak azért, mert híresek az óragyártásukról.
Számítottunk rá, hogy dugó lesz odafelé menet, de amikor a félórás útból másfél óra lett, kezdett elmenni a kedvünk az egésztől, pedig még be sem jutottunk a szalonra. Máig tartó rejtély, hogy miért nem engedtek be minket és azt a vagy száz másik autót a félig üres parkolókba, ahová szólt a jegyünk, mindenesetre végül csak a határozott fellépés hozott eredményt. A szalonban ezúttal sem csalódtunk, a márkák kitettek magukért, nemcsak az autók, de a vendéglátás terén is. A Volvónál kényelmes munkahelyek és remek kávé, a Peugeot-nál meghitt étterem, a BMW-nél interjúra is tökéletes kávézó várta a megfáradt betűgyártókat.
9-től 6-ig éppen elég infót szívsz magadba ahhoz, hogy úgy gondold, a többit másnap is meg tudod nézni, irány hát a város! Furcsa módon egész könnyen találtunk parkolót, éttermet már kevésbé.
A helyiek pénztárcájához szabott puccos helyek és a kínai büfék között félúton nincs sok étterem, mi egy olaszhoz tettük be a lábunkat.
A szakácsok olaszul beszéltek, ami jót ígért, és bár a társaság fele finomat evett, a pizzát akkor is gyorsan elfelejtenénk, ha a sörök és a borok egyébként rendben voltak. De a többit majd máshol, gondoltuk, és hamarosan már tudtuk, hogy az első utunkba eső éjjelnappali szegényes kínálatát visszasírjuk még. Az apartman felé vagy harminc kilométeren képtelenség volt bármilyen italhoz jutni. Genf külvárosában, de még a francia oldalon sem találtunk egy árva közértet sem, ami este tízkor nyitva lett volna, a benzinkutak boltjai is mind bezártak. Megszületett hát a felismerés az alkoholra való rászokás és a nyitva tartó italkimérő egységek számának összefüggéséről a különböző nemzetek vonatkozásában, de ez a tudományos tétel ekkor már nem vigasztalt minket.
A második nap gyorsabban elment a szalonon, amiről folyamatosan olvashatjátok a cikkeket nálunk. És ne hidd azt, hogy ez egy olyan poszt lesz a genfi autószalonról, amiben nincsenek lányok.
Délután még felkerestünk egy plázát, hiszen ki ne szeretne Svájcban vásárolni, és hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttünk, hogy ha másnap reggel helyett még este 6-kor hazaindulunk, reggelre már otthon is leszünk. Az X1 ismét sokat segített ebben, rendíthetetlenül tört előre, éjszaka a szerény forgalomban a tempónk is jobb volt.
A kormányt azért gyakrabban adtuk át egymásnak, és mivel kora este ettünk utoljára, éjfélkor ismét éttermet kerestünk. Újabb tanulság: a németeknél a legtöbb autópálya-étterem tízkor bezár, szerencsére egyet még találtunk, ahol bár a székeket már felpakolták az asztalokra, de a melegen tartott gulyásból még kaptunk. Reggel 6-ra Budapesten voltunk, és mindent az olvasókért: már a következő autószalon-látogatást tervezgettük.
