Giotto Bizzarrini livornói földbirtokos fiaként született 1926-ban, majd miután mérnöki diplomát szerzett a pisai egyetemen, rövid ideig tanított is. Már a diplomamunkája is későbbi hivatását vetítette előre, ugyanis teljesen újratervezett egy Fiat Topolinót úgy, hogy megnövelte a motor teljesítményét, és a jobb kezelhetőség érdekében hátrébb építette be az erőforrást.

A katedrát az Alfa Romeónál kapott állásért hagyta ott 1954-ben, a fejlesztőrészlegen mérnöki tapasztalatával tesztpilótát képeztek belőle: „Mindig tudnom kellett, miért nem működik valami, hogy kitaláljam a megoldást” – mondta arról, miért előnyös, ha a tesztpilóta egyben mérnök is. Három évvel később csatlakozott a Ferrarihoz, amikor a maranellói márkának tesztpilótára volt szüksége, majd a fejlesztési részlegre került.

Testa Rossa és GTO

Giotto Bizzarrini öt éven keresztül dolgozott a Ferrari főmérnökeként, ez alatt az idő alatt olyan alkotások születtek az ötletei alapján, mint a háromliteres V12-es motor, a 250 GT különféle változatai, vagy a 250 TR Testa Rossa. A Ferrari korabeli versenyautóin Bizzarrini a motor, a futómű és az aerodinamika fejlesztésén is dolgozott.

Kétséget kizáróan Bizzarrini mesterműve a Ferrarinál a fantasztikus 250 GTO volt.

Enzo Ferrari olyan versenygépet szeretett volna, ami jobb aerodinamikájú a rövid tengelytávú 250 GT-nél. A Jaguar éppen akkor dobta piacra az E-Type-ot, és a versenypályákon is remekelt, ezért a Ferrarinak is szüksége volt egy ütőképes versenyautóra, hogy a csapata ne szenvedjen újabb vereséget, mint a 24 órás Le Mans-i futamon 1959-ben.

A fejlesztés egy 250 GT-vel indult, amit prototípusként használtak a GTO-hoz szánt megoldások teszteléséhez. A korábbi karosszériával jelentős sebességcsökkenést tapasztaltak a légellenállás miatt, ezért Bizzarrini megnövelte a motorházfedél hosszát, hátrébb és lejjebb építette be a motort, hogy javítsa a súlyelosztást és a kezelhetőséget. Így született a legendás 250 GTO.

ATS és Breadvan

Enzo Ferrari nehéz természete és a cég tervezett átszervezése miatt 1961-ben egy napon öt kulcsember hagyta ott a maranellói márkát, köztük Bizzarrini is, aki más mérnökökkel együtt, Giovanni Volpi gróf támogatásával megalapította az Automobili Turismo e Sport (ATS) márkát, hogy Formula–1-es versenyautót és utcai túrakocsit építsenek.

Volpi gróf azzal is megbízta, hogy 250 GT-jét építse át GTO-vá, Enzo Ferrari ugyanis nem volt hajlandó eladni neki egy újat. Bizzarrini a GTO-nál használt összes megoldást alkalmazta, Piero Drogo közreműködésével pedig egy még áramvonalasabb karosszériát fejlesztett, amely

Kamm-alakban nyújtott, kombiszerű hátsó része után kapta a kenyeresfurgon becenevet.

Az egyedi Ferrari mindössze két hét alatt készült el, és annak idején versenyeztek is vele, de nem tudta legyőzni a GTO-kat, ugyanis még négyfokozatú váltója volt. Bizzarrini ezen kívül még legalább két 250 GT-t épített át a GTO specifikációjának megfelelően. 1962-ben ezért megalapította a Società Autostar nevű mérnöki céget, hogy hasonló munkákra pályázzon.

Lamborghini és a Bizzarrini

Az Autostar egyik megrendelője Ferruccio Lamborghini volt, aki azzal kereste meg, hogy tervezzen egy motort az új túrakocsija számára. A Bizzarrini által alkotott V12-es motort először a 350 GT-ben használták 1964-ben, majd ennek alapjára épült a Lamborghini minden V12-ese egészen 2010-ig, miközben az évtizedek során a hengerűrtartalmát 3464-ről 6496 köbcentire növelték.

Bizzarrini ezt követően került kapcsolatba Renzo Rivoltával, egy tehetős iparossal, aki utcai granturismo fejlesztésével bízta meg, így született a Corvette-motoros Iso Rivolta GT. Az Iso következő modellje pedig a Grifo lett, amiből Bizzarrini versenyváltozatot is fejlesztett, és

miután Rivoltával összekülönböztek, saját neve alatt folyatta a sportautó-projektet.

A legismertebb Bizzarrini a gyönyörű 5300 GT Strada és Corsa volt, amit 1965-től ’68-ig gyártottak,

alig százötven példányban. A formáját Giorgetto Giugiaro tervezte, amikor még a Bertone stúdiónak dolgozott, majd miután 1968-ban saját irodát alapított Italdesign néven, negyven napja maradt megtervezni a Manta névre keresztelt tanulmányautót, hogy kész legyen a torinói szalonra.

Bizzarrini egy kisebb autót is bemutatott 1900 Europa néven, amit Opel- vagy Alfa Romeo-motorral képzelt el, és amiből csak tizenhét példány készült. Mégsem ez lett a Bizzarrini legritkább típusa, hanem a Barchetta, amiből csak hármat gyártottak. Többre nem volt lehetőség,

a rövid életű autómárka ugyanis 1969-ben még azelőtt csődbe ment, hogy legendává vált volna.

Giotto Bizzarrini ezt követően is dolgozott más autógyártóknak, például a General Motorsnak vagy a Pininfarinának mérnökként és tanácsadóként. Még a tanításhoz is visszatért a római egyetemen, majd 2012-ben a firenzei egyetem formatervezői szakán tiszteletbeli professzori diplomát kapott. Nagyszerű életművének számtalan legendás olasz sportkocsit köszönhetünk.

(Fotók: Bizzarrini, Getty Images)

Ez is érdekelhet: