A két villanygitár és az erősítő már nem volt a megtalált kocsiban.

Billie Joe Armstrong négy napja tette közzé az Instagramon, hogy ellopták az (egyik) autóját. Az 1962-es Chevrolet Nova nem kimondottan szép amerikai klasszikus, viszont a tulajdonos 30 éve ápolgatta, gondozta és ez látszik is az autó körözési fotóin:

Képek: Billie Joe Armstrong, Instagram

Az autó szerencsére gyorsan meglett: a Costa Mesa-i Rendőrség tegnap jelentette, hogy lakossági bejelentés nyomán megtalálták az elhagyott kocsit. Azt viszont, ami benne volt, nem. A két elektromos gitár és az erősítő helyett a Green Day énekesének újakat kell majd vennie.

Kép: Instagram/Costa Mesa Police

A Chevy II/Nova első generációja 1961 és 1965 között készült. Máig ez a General Motors történetének egyik leggyorsabban kifejlesztett autója: a tervezőcsapatnak mindössze 18 hónap alatt kellett összerakni egy olcsó, egyszerű kis tömegmodellt. Amerikai viszonylatban kifejezetten kicsi autó volt, az első modell, amelybe 1928 után négyhengeres motort is épített a gyártó. V8-as blokkal az első két gyártási évben a Novát nem is lehetett megvásárolni. Később viszont került bele az is: a legerősebb első generációs Novát, az SS-t az utolsó gyártási évben már 5,4 literes, 300 lóerős motorral szerelték.

Armstrong Novája még viszonylag szerencsésen megúszta, nem úgy, mint ez:

14 évig restaurált egy autót, aztán lezúzta, amikor berakta a szőnyeget

Jogos volt az „ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ” kiáltás.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
38% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés