A nyolcvanas évek végén több mint 400 km/órás sebességet ért el a Callaway által átépített Corvette, és a rekorder Sledgehammer szerencsésen átvészelte az évtizedeket, most kitűnő állapotban lehet lecsapni rá.

A Corvette rajongói jól ismerik a Callaway nevét, az amerikai tuningcégnek már jelentős tapasztalata volt a modellel, amikor belefogott a Sledgehammer építésébe. A projekt célja az volt, hogy rekordnak számító sebességet érjenek el egy olyan sportautóval, ami ugyanakkor a közúti forgalomban is használható marad.

A Callaway a korábbi kísérleteket a General Motors által biztosított prototípusokból építette, de azokat egy idő után vissza kellett adni

a GM-nek, hogy bezúzzák, ezért 1988-ban egy teljesen szériamodellt rendeltek a sorozatgyártásból, hogy a connecticuti műhelyükben alaposan átépítsék, mint az ötvenegyedik náluk készült Corvette-et.

Az 5,7 literes, dupla turbós V8-as motort kézzel szerelték össze, Cosworth főtengellyel és két töltőlevegőhűtővel a teljesítménye elérte a 880 lóerőt, a maximum nyomatéka 1046 Nm! A Callaway mérései szerint

a Corvette ezzel 3,9 másodperc alatt gyorsult százra, és 10,6 másodperc alatt futotta a negyedmérföldes távot.

A lényeg nem is a gyorsulás, hanem a végsebesség volt, amihez Paul Deutschman tervezte az áramvonalas üvegszálas karosszériát, ez a dizájn később a Callawaytől rendelhető modelleken is megjelent, és sok más tuningolt sportautót ihletett a kilencvenes években.

Ha velünk egyidős vagy, akkor biztosan neked is kint volt a Corvette Sledgehammer posztere a falon!

A rekorddöntésre 1988. októberben került sor az ohiói közlekedési kutatóközpont 12 kilométeres oválpályáján, ahol John Lingenfelter vezetésével

254,76 mérföld/órás sebességet értek el, ami 409,9 km/órát jelent, és egészen elképesztőnek számított akkoriban.

A kísérlethez bukócsövet és ötpontos biztonsági öveket szereltek be, ezek ma is benne vannak.

A 17 colos magnézium kerekekre a Goodyear szállította a 480 km/órás sebességig hitelesített speciális abroncsokat,

de ma már nem ezek vannak rajta, mint ahogyan a sebességváltót is egy hatfokozatú kézire cserélték, és szintén később került be a Corvette ’89-től elérhető opciója, az állítható Bilstein lengéscsillapítás. Az orrát is lecserélték, de minden más eleme eredeti.

A Sledgehammer az elképesztő teljesítménye ellenére közúton is használható sportautó maradt,

amiben a Bose sztereó kazettás magnó, az elektromosan állítható bőrülések, elektromos ablakok és a légkondicionáló is benne vannak. A kiváló állapotát magyarázza, hogy még csak alig több mint háromezer kilométert futott, és múzeumi körülmények közt tárolták.

A Callaway egyébként a mai napig működik, a legutóbb az új Corvette shooting brake változatát építették meg, és 2018-ban a Sledgehammer is kapott náluk egy kis műszaki frissítést. 2004-től van a jelenlegi tulajdonosánál, aki most megválna a legendától: a Bring a trailer oldalán

jelenleg 500 ezer dollárnál tart a licit, de ha tehetnénk, ennél többet is megadnánk érte.

Ez is érdekelhet:

Megkapta az új Corvette-jét, 14 ezer kilométeres útra indult vele

23 amerikai államot, 16 nemzeti parkot járt be vele.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Így néz ki minden F1-es pilóta rémálma, amikor az élről rossz garázshoz hajt be kerékcserére

További cikkeink a témában