Sokáig kellett várni rá, de mostanra elkészült az új Corvette kombi karosszériás változata. Nem gyári modellről, hanem a Callaway tuningcég munkájáról van szó, ami a képek szerint nagyon jól sikerült.

Már 2013-ban, a Corvette jelenlegi generációjának bemutatása után nem sokkal tervezni kezdte a Callaway, hogy kombivá építi át az ék alakú karosszériát. Az elmúlt években csak ígérgették az érkezését, most azonban már képeken is megmutatták, hogyan is néz ki a Corvette Aerowagen.

Nem kell hatalmas puttonyra gondolnod, ez nem egy Passat kombi, ezeken a képeken már a kombivá alakított autót látod. A Callaway nem sokat módosított a jól bevált formán, csupán a hátsó szélvédőt cserélte ki egy szögletesebb, kombisabb elemre.

Ez a kombi-elem pedig szénszálas anyagból készült, így néhány kilogrammal könnyebb lett tőle az autó, ráadásul nem igényel nagy átalakítást, egyszerűen csak ki kell cserélni rá a hátsó szélvédőt, és kész is. Éppen ezért bármikor visszaalakítható.

Igazából csak akkor látod, hogy ez a kombi, amikor egy hagyományos Corvette mellett állsz, mint ezen a képen is. A Callaway még nem árulta el, mikor indul az értékesítés, de a kombisítás nem lesz olcsó, legalább 15 ezer dollárba kerül majd.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve