Még a Porsche gyári múzeumában sem volt olyan példány a 911-esből, mint aminek most készültek el a felújításával. Nem is keresték, egy pajtában találtak rá egy olyan első szériás modellre, amit akkor még 901-nek hívtak.

A 356 utódját 901-nek nevezte el a Porsche, de nem sokkal az 1964 őszén tartott bemutatót követően át kellett neveznie a sportkocsit, mert a Peugeot igényt tartott az általa levédett, középen nullát tartalmazó típusjelzésre. Most már tudjuk, hogy a 911-ből legendás modell vált, a még 901-nek nevezett legelső példányok pedig igazi ritkaságnak számítanak.

Olyannyira, hogy még a Porsche múzeumában sem volt belőle.

2014-ben egy német tévéstáb egy egészen más célból forgatott különböző antikvitásokról, amikor két régi, hatvanas évekbeli 911-est találtak egy pajtában. Az egyikről kiderült, hogy éppen ennek a 901-nek nevezett első szériának az 57-edik tagja. A Porschének sem kellett több, azonnal megvásárolta a példányt.

Mit mondjunk, elég romos állapotban volt.

Rögtön alapos felújítás vette kezdetét, a munka pedig még a gyári műhelynek is három évébe telt.

Nem véletlenül, ugyanis nem a gyors restaurálás, vagy az újszerű állapot elérése volt a cél. Azt tartották szem előtt, hogy csere helyett minél több eredeti alkatrészt próbálnak megmenteni az autón. Az 57-es számú Porsche 901-es december 14-től látható a gyári múzeumban.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így rendezték át az Enzo Ferrari múzeumot

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés