Az Év autója díjat és a vevők elismerését is elnyerte a Peugeot kompaktja, aminél most jött el az idő a szokásos ráncfelvarráshoz. Az eddigi legvonzóbb GTi kivitelhez alakították a külsejét.

Úgy tűnik, hogy a Peugeot kompaktjának kínálatából a sportos változatok arattak nagyobb tetszést, mert a ráncfelvarráskor ehhez tették hasonlóvá a 308-as külsejét. Már az alapmodell is megkapja a nagyobb hűtőmaszkot, az oroszlános embléma ezen is a motorházfedélről a hűtőrács közepére költözik.

308 GT Line

Új opció a Peugeot más típusainál már bevezetett GT Line kivitel, amely sportosabb lökhárítókat, nagyobb könnyűfém felniket kap. Ha az 1,6 literes BlueHDi motorral kéred, akkor 120 helyett már 130 lóerőt kapsz hozzá.

308 GT

Ha nem csak erősnek tűnő, hanem valóban erős 308-ast szeretnél, akkor a GT a neked való modell. 1,6 literes, turbós benzines vagy 2 literes turbódízel motorral adják, az utóbbi 180 lóerős, és hat- helyett immár nyolcfokozatú automata sebességváltó jár hozzá.

308 GTi

A csúcson továbbra is a 308 GTi áll, amit kétszínű fényezéssel is rendelhetsz, és ez áll igazán jól neki. A más autókban megszokottal ellentétben nem a tetőt fújták más színűre, hanem az autó hátulját, így kék-fekete színben, piros csíkokkal egészen versenyautós lett a külseje.

270 lóerővel a 308 GTi már elég gyors is tud lenni, hat másodperc alatt van százon, és hogy a kanyarokban is otthon legyen, 19 colos kerekek, Michelin Pilot Super Sport abroncsok és Torsen önzáró differenciál is van hozzá.

Ha már tudod, hogy melyik változat melyik, akkor íme még néhány kép!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Annyira nagy bajban van az Aston Martin a Honda miatt, hogy már a pánikgombot nyomja

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve