A pilóta jövőre adhatja ki az első lemezét.

Lewis Hamilton mindent csinál, amit csak egy átlag Forma-1-es pilóta nem, fel sem tudnánk sorolni, hány hobbija van a divattervezéstől a zenélésig. Most azonban kijelentette, hogy a zene már nem csak a hobbija lesz, hanem a második hivatása, ugyanis ki fog adni egy albumot, ami az életéről és a szerelmeiről szól, köztük nagyrészt Nicole Scherzingerről.

Nicole kisasszonynak azonban nem kell félnie, hiszen semmi rosszat nem fog róla énekelni vagy rappelni a brit, ugyanis Hamilton csak pozitív érzelmekkel és emlékekkel szeretné feltölteni a lemezét.

„Engem az életem folyamatosan inspirál” – nyilatkozta a pilóta, aki hét évig tudhatta magának a gyönyörű énekesnőt. „A kapcsolatokról mindig nagyon könnyen lehet beszélgetni, ezért fog nagyrészt erről szólni a lemez, de a bulizásaimat is el fogom mesélni.”

„Nem lesznek benne számok szomorú szakításokról, vagy túlságosan érzelmes dolgokról sem, hanem a dolgok vicces és boldog részeit örökítem meg. Csupa jó dolgokat, amik egy kapcsolatban történnek. Nagyon izgatott vagyok, hogy hogyan fog sikerülni.”

„Bárcsak már idén kiadhatnám az albumom, de jelenleg csak arra fókuszálok, hogy megnyerjem a negyedik világbajnoki címem. De már alig várom, hogy az emberek meghallgathassák, csak még nincsen készen. Teljes mértékben a saját munkám lesz, nem lesz semmilyen együttműködés benne más szerzőkkel.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés