A brit pilóta kicsit túlzásba vitte az ivást és szórakozást.

Lewis Hamilton hétfőn törte össze Monaco utcáin a Pagani Zonda sportkocsiját, méghozzá úgy, hogy egy álló autónak ütközött. A monacói hatóságok szerint a brit lába lecsúszott a fékről (szerintünk inkább pár whisky csúszott le a pilótának) és az autó három parkoló kocsinak ütközött. És persze nyilván negatív lett az alkoholtesztje, hisz mégsem engedhet meg magának egy ilyen botrányt a pilóta.

A pletykák ellenére Hamilton fog versenyezni a hétvégi brazil nagydíjon, de bevallotta, kicsit le kell állnia azzal a durva életmóddal, amit harmadik címe megszerzése óta művel.

„Az ütközésem annak az eredménye, hogy nagyon durván partiztam az elmúlt hetekben, és abszolút semmit nem pihentem. Nem érzem már rosszul magam, javult az állapotom, de még így is nagyon megviselt vagyok. Nem is aludtam szinte, csak buliztam és edzettem. Az utolsó két napban szinte egész nap aludtam, szinte hihetetlen volt. Még a repülőn idefelé is aludtam. Átlagban 4-5 órát szoktam aludni.”

„Általában energikus vagyok, de Mexikó óta különösen sokat buliztam és kezdem érezni a negatív hatását.”

Hamiltonnak amúgy nem kifejezetten jött jól ez az ütközés, mivel a brit amúgy az FIA Biztonságos Utcai Autózásért egyesület képviselője. Mindenesetre reméljük, hogy Hamilton tanult az esetből, és nem fogja Brazíliában a társait veszélyeztetni, és egy jó ideig taxival közlekedik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
13% Nem
12% Nem szoktunk erről beszélni