A brit szerint Vettel sokkal jobban untatta anno a fanokat, mint ő most.

Lewis Hamilton rögtön a szezon kezdete előtt megkezdte a lélektani háborút, ugyanis azzal próbálja lejáratni Sebastian Vettelt, hogy az ő dominanciája sokkal unalmasabb volt, és szenvedtek a szurkolók, míg azért ő izgalmassá teszi nekik az F1-et. Mondjuk azért Vettelt sem kell féltenünk, hiszen pár héttel ezelőtt ő is unalmasnak nevezte a britet, úgyhogy lehet Nico Rosberg megnyugodhat egy kicsit, hiszen idén Vettel-Hamilton balhékat láthatunk majd.

„Nagyon vicces, hogy unalmasnak nevez engem, amikor én két címet nyertem egymás után, míg ő négyet”- nyilatkozta Hamilton. „Ráadásul én sosem untattam őket annyira, mint ő anno.„

Nem csak Hamilton támadta a Ferrari német pilótáját, de a honfitársa, Rosberg is, aki szerint Vettel egyszerűen nem tiszteli a többi pilótát.

„Elképesztően sok munka van mögöttünk, nagyon sok mindent értünk el, de meg is érdemeltük. Azért vagyunk ott ahol, mert mi vagyunk jelenleg a legjobbak. Jó lenne, ha ezért tudnának minket tisztelni” – nyilatkozta keserűen a német.

Attól nem kell félnünk, hogy idén is kevés izgalomban lesz részünk, hiszen ma elkezdődtek a téli tesztek, és ahogy kigurultak a pályára a versenyzők, azonnal elkezdődött a Ferrari-Mercedes párharc, ide-oda dobálóztak a legjobb időkkel, amiből végül Vettel jött ki győztesen. Habár sokan úgy vélik, hogy Hamilton, Rosberg és Vettel fognak idén harcolni a címért, Hamilton úgy nyilatkozott, hogy nem kell arra alapozni, hogy Rosberg legyőzte őt a múlt év végén, hiszen az csak egyszeri alkalom volt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés