Valtteri Bottas szerződése a szezon végén lejár, egyelőre kérdéses, hogy hosszabbít-e vele a Mercedes. Lewis Hamilton is elmondta a véleményét erről.

Közvetlenül a szezonkezdet előtt a Mercedes annak ellenére ultimátumot adott Bottasnak, hogy első mercedeses idényében sikerült Hamilton és Sebastian Vettel mögött a harmadikként zárnia az egyéni világbajnokságot – a kritikákat a meglehetősen hullámzó teljesítményének köszönhette.

Bottasnak viszont sikerült összeszednie magát, Hamilton a finn számára brutális balszerencsét hozó Azeri Nagydíj után kijelentette, hogy csapattársa

„minden korábbinál jobban megdolgozott az itteni helyéért és a csapatnak igazán elégedettnek kell lennie vele”.

Vagyis a négyszeres brit világbajnok megtartaná Bottast. Ennyi.

És te megtartanád Bottast a Mercedesnél?

És Räikkönen is megtáltosodott:

Igen kis apróság állhat Räikkönen formajavulása mögött

Mert ha már nem az autón, a gumikon vagy a vezetési technikán múlnak a dologok, akkor csak a kis apróságok számítanak.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni