Lewis Hamilton Abu-Dzabiról és Max Verstappenről is beszélt.

Lewis Hamilton a szezonzárón érdekes körülmények között elbukott nyolcadik világbajnoki címe után egészen mostanáig hallgatott, a Mercedes 2022-es autójának bemutatója után azonban ismét megszólalt, és többek között az Abu-Dzabiban történtekről is beszélt:

„Volt egy pillanat, amikor elveszítettem a hitemet a rendszerben. (...) Mindig úgy éreztem, hogy az efféle tapasztalatoknál át tudom fordítani erővé az érzelmeket. Én pedig most is ezt csinálom, beleteszem az edzésekbe és a csapattal való munkába. Ha azt gondoljátok, hogy az volt a legjobbam, amit a tavalyi év végén láttatok tőlem, akkor nézzétek meg az idei évemet.”

A hétszeres világbajnok hozzátette, hogy semmi problémája sincs Max Verstappennel és a Red Bull-lal sem, hiszen ők mindent megtettek, amit az adódó lehetőségek lehetővé tettek számukra.

Az FIA azóta már eltávolította posztjáról Michael Masi versenyigazgatót, ezzel kapcsolatban Hamilton elmondta, hogy örül annak, hogy a szövetség lépéseket tett az ügyben, mert kulcsfontosságúnak tartja az elszámoltathatóságot, ugyanakkor úgy érzi, hogy semmi sem tud változtatni azon, ahogy akkor érezte magát és ahogy látja a szituációt.

(Forrás: Sky Sports, fotó: Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés