Lewis Hamilton nem igazán örül a 2018-as szabályváltozásoknak.

2018-tól – költségcsökkentési okokból – a versenyzők négy helyett csak három motort használhatnak egy idényben büntetés nélkül, a brit pedig kivan ettől:

„Nem tetszik a három motorról szóló ötlet. Ez szívás. A sprintek azok, amik igazán hiányoznak az F1-ből.”

Hogy értsd, miért szívás: a brit a Brazil Nagydíj időmérőjén összetörte autóját, vagyis egyrészt az utolsó helyről kellett rajtolnia, másrészt a Mercedes szinte mindent kicserélt a kocsijában. Utóbbival azért járt jól végül, mert a brazíliaival együtt összesen csak két versenyhétvégét kellett kibírnia a vadonatúj motornak, vagyis maximumon járathatta, míg a többieknek jobban oda kellett figyelniük a sajátjukra. A különbség pedig érezhető volt, Hamilton pedig az utolsó helyről indulva végül a negyedik lett.

És akkor ott van még a halo bevezetése is, ami azt jelenti, hogy az autó minimumtömege (jelenleg 728 kg pilótával együtt) megemelkedik, ami a versenyzés színvonalának rovására megy:

„Az autó egy busz lesz jövőre, annyira nehéz lesz majd, akárcsak egy NASCAR. Hosszabbá válik a féktáv, ezzel a fékek terhelése is nő. Pengeélen fogunk táncolni velük. Versenyzőkként gyors, mozgékony autókat akarunk, amikkel minden körben támadhatunk.”

A Brazil Nagydíjról meg csak annyit, hogy:

Hamilton most "csak" beállított egy Schumacher-rekordot

A brit a Brazil Nagydíjon is nagyot ment.

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés