A brit pilótának nem tetszett, hogy a hazai közönség fújt a csapattársára.

Lewis Hamilton megkérte a nézőket, hogy ne fütyüljenek ki egyetlen pilótát sem, ugyanis a brit pilóta hazai futamán Nico Rosberg nem kapott túl szívélyes fogadtatást, amikor megjelent a pódiumon.

A Mercedes pilótái újra fej-fej mellett haladnak a bajnoki cím megszerzéséért, és egyre intenzívebb közöttünk a feszültség, de Hamilton szerint egyikük sem érdemel kifütyülést a kemény munkája miatt.

„Próbáltam kicsit lecsillapítani a népet, amikor fütyülni kezdett, mert egy nagyon jó napon voltunk túl és úgy éreztem, hogy ennél sokkal jobbak vagyunk.”

„Nem szoktam túl sokszor azt tapasztalni, hogy fütyül a közönség, de meg kell értenünk, hogy akik kilátogatnak, általában hatalmas rajongók. De ilyet akkor sem szabadna tenni.”

„Lehet, hogy amikor én leszek Németországban, akkor az ottani fanok fognak engem kifütyülni, de remélem ,erre nem kerül majd sor, mert ez nagyon nem sportszerű cselekedet. Ha elmegyek egy focimeccsre, és nem az a csapat nyer, akiknek én szurkoltam, akkor sem kezdem el kifütyülni az ellenfelet, mert ők voltak a jobbak és ez így korrekt.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni