Valóban kissé meglepő volt.

Összeütközött egymással és kiesett Lewis Hamilton és Max Verstappen az Olasz Nagydíjon:

Hamilton szerint egyértelműen a holland volt a hibás, míg Verstappen szerint a brit okolható a történtekért. A sportfelügyelők inkább a Red Bull-ost látták hibásnak, ezért őt büntették – három rajthelyes hátrasorolást kapott Verstappen, amit majd a következő futamon, azaz az Orosz Nagydíjon kell letölteni.

Hamilton azt is elmondta, hogy az ütközés mellett egy a baleset egy másik aspektusa miatt is neheztel a hollandra, merthogy miután Verstappen kiszállt az autójából az ütközés követően, azonnal elsétált a baleset helyszínéről, mintha mi sem történt volna:

„Kissé meglepődtem, mert amikor ilyen történik, az az első dolog, hogy megbizonyosodunk róla, hogy a másik srác rendben van-e.”

Ebben azért lehet valami.

Olasz Nagydíj after:

Hamilton a Verstappennel való ütközésről: Tudta, mi fog következni, mégis megtette

A hétszeres világbajnok szerint a holland az egyértelmű a hibás.

Verstappen Hamiltont hibáztatja: Erre egyáltalán semmi szükség nem volt

Verstappen szerint Hamilton túltolta a versengést.

(Forrás: The Guardian, fotó: formula1.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
13% Nem
12% Nem szoktunk erről beszélni