Egyelőre legalábbis.

Lewis Hamilton jövője továbbra is a levegőben lóg, egyelőre még nincs szerződése a 2020 utáni időszakra a Mercedesszel. Természetesen már összeboronálták a Ferrarival – nem alaptalanul, hiszen ment a flörtölgetés oda-vissza –, illetve azt is lehetett hallani, hogy nemcsak elkezdődtek a tárgyalások jelenlegi csapatával, de már meg is szakadtak azok az anyagiak miatt. Mindkét fél természetesen tagadta a dolgot.

Hamilton olyan összeget kért a Mercedestől, hogy a csapat hezitál a hosszabbításon

Az F1 legjobban fizetett pilótája állítólag többet akar, mint amennyit a spórolni vágyó Mercedes megadna.

A hatszoros világbajnok most azonban elmondta, hogy egyelőre nem a kontraktusa a prioritás nála, a felkészülésre és a szezonra fókuszál:

„Őszintén, nem sokat gondolkoztam még rajta. Nem tudom, mikor tárgyalunk majd róla, de én nem látok okot a sietségre. Közösek a céljaink, talán a következő hónapokban tárgyalóasztalhoz ülünk. (...) Tudom, hogy Toto már szeretne pontot tenni az ügy végére, de az új idényre és a felkészülésre koncentrálunk. Fontos, a jó kezdés. Szóval a szerződéshosszabbítás egyelőre nem foglalkoztat.”

Ugyanakkor nem olyan rég Hamilton gyakorlatilag konkrétan kijelentette, hogy a Mercedesnél fog maradni, ehhez még annyit elejtette, hogy már csak apróságokat kell tisztázniuk, amihez neki még ki kell találnia, hogy milyen tervei lesznek a következő öt-tíz évben, illetve szeretne lerendezni bizonyos dolgokat, hogy folytathassa valami mással, ha egyszer visszavonul.

Rosberg szerint három opciója van Hamiltonnak, és nem a Red Bull a harmadik

Hamilton 2020 utáni lehetőségeiről beszélt az ember, aki utoljára le tudta győzni a hatszoros világbajnokot.

(Forrás: f1i.com, fotó: Mercedes-AMG Petronas Formula One Team)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés