Amíg csapattársak, úgysem tudnának jóban lenni.
Már a múlt idény sem volt kifejezetten még Lewis Hamilton és Nico Rosberg számára, az idei év aztán végképp elmérgesítette a viszonyt a két Mercedes pilóta között. Hamilton szerint ez már sajnos helyrehozhatatlan a részéről, ugyanis amíg csapattársak, addig mindig is mérges lesz a viszony közöttük.
Hamilton idén 10 győzelmet aratott, míg Rosberg 9-et, azokat főleg az év elején, és miután csapattársa már világbajnok lett. A német az összes futamot megnyerte azóta, hogy Hamilton behúzta a harmadik címét.
A hírhedt sapkadobálós eset óta Rosberget mintha felhúzták volna, és hihetetlen formában van, amire Hamilton csak annyit tud mondani, hogy a csapat favorizálja a németet, meg akarják védeni a csalódástól, és az autó jobban működik neki. A brit világbajnok nem lát sok esélyt arra, hogy jövőre javulna a viszonyuk.
„Sokkal jobb volt az idei év, mint 2014, de még így is hatalmas feszültségek vannak köztünk” – vallotta be Hamilton.
„De nem is lehetne ez másképpen, ha két ember egymás ellen harcol a világbajnoki címért. Ez ilyen sajna, nem vagyunk már legjobb barátok.”
„Jövőre ugyan idősebbek leszünk egy évvel, és tapasztaltabbak is egy kicsit, de ugyanolyan problémáink lesznek egymással, mint eddig. Remélem kevesebb, de biztos vagyok benne, hogy nem tudunk barátok lenni, és ez így normális.”