A brit szerint ez úgyis csak átmeneti állapot és ő a faszagyerek.

Lewis Hamilton nem aggódik azon, hogy már most 17 ponttal van lemaradva Nico Rosberg mögött, aki eddig mindkét futamot megnyerte. A német nemcsak 2015 végén tudott sziporkázni, hanem 2016-ban is tudja nyújtani ezt a formát. Hamilton Baheinben megint nem tudott túl jól rajtolni, majd pedig össze is ért Valtteri Bottasszal, de a brit nem aggódik azon, hogy egész évben második lesz.

„Megmondtam már a mérnökeimnek is, hogy ez csak a második futam a 21-ből, nem kell izgulni. Tudom, hogy mire leszek még képes. Nagyon érzem az autót, és mindkétszer én voltam a pole-ban.”

Páran meglepődtek, hogy Hamilton, aki mindig hisztizik, ha második lesz, elég jól viseli a vereséget.

„Valtterinek nem kell bocsánatot kérnie tőlem a balesetért. Ez csak egy sima versenybaleset volt. Már megtanultam az ilyeneket kezelni.”

Pilótatársai szerint azonban Hamiltonnak nem kéne ennyire nyugodtan kezelnie a helyzetet, és nem kéne a magánéletével több időt töltenie, mint a munkájával, mert ez is okozza a brit formájának visszaesését.

„Az igaz, hogy ő volt a legjobb az időmérőn – mondta róla Gierdo van der Garde. – De nem láttam még túl erősnek egyik futamon sem.”

„Nagyon jót tesz a sportnak, hogy most Nico a favorit. Sajnos úgy tűnik, Hamiltonnak már fontosabb a pályán kívüli élete.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés