A hétszeres világbajnok komoly kritikával illette a Formula–1-et.

Lewis Hamilton a Formula–1-es autók több generációját is vezetett pályafutása során, így pontosan tudja, mit jelentenek a szabályváltozások.

Hamilton karrierje harmadik évében, 2009-ben szembesült az első nagy átalakítással, amikor – többek között – visszatértek a sima gumik, a szárnyak profilja megváltozott, és az autók karosszériája egyszerűbbé vált. Ez akkor a McLarennek nem kedvezett, így Hamilton az előző évi bajnoki címe után az ötödik helyre csúszott vissza. A szabályok később, 2014-ig folyamatosan finomodtak, mígnem a Mercedes a V6-os turbómotorokkal forradalmasította a sportágat, Hamilton és csapata pedig kegyetlenül leiskolázta a mezőnyt. A 2022-es szabályváltoztatás azonban megtörte a Mercedes dominanciáját, és a Red Bull került az élre, bár mostanság a McLaren tűnik már a legerősebbnek a mezőnyből.

A 2026-os szabályok pedig újabb nagy változást hoznak, amely akár átrendezheti az erőviszonyokat. Az autók könnyebbek és kisebbek lesznek, a sportág pedig a 2030-as karbonsemlegességi cél érdekében fenntartható üzemanyagokra és erősebb akkumulátorokra támaszkodik. A hétszeres világbajnok – Flavio Briatoréhez hasonlóan – azonban nem lelkesedik a változásokért, különösen azért, mert az új autók várhatóan öt másodperccel lassabbak lesznek, amit visszalépésnek tart:

„Nem hiszem, hogy jó irányba megyünk. Talán jövőre meglepnek, és az autók mégis jók lesznek. Mindenesetre az az irány, amerre most haladunk, lassabbá teszi az autókat.

Egyre nehezebbek, igaz jövőre valamivel könnyebbek lesznek, de ez a generáció a legnehezebb, amiben valaha versenyeztem. Nekem nagyon hiányzik a hang. Amikor meghallasz egy V12-est, egy Ferrarit… az valami elképesztő. Az maga a szenvedély.

És bár fenntarthatósági szempontból jó irányba haladunk, ami ebből a szempontból valóban pozitív, azt viszont nem lehet tagadni, hogy a hangélmény már nem ugyanaz, mint amikor elhalad melletted Michael Schumacher 2003-as autója.”

(Forrás: F1 Oversteer, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Briatore szerint hatalmas hiba bevezetni a 2026-os F1-szabályokat

Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore határozottan ellenzi a szabályváltoztatásokat, pedig az Alpine jól fog járni vele.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés