Lewis Hamilton a Sky Sports csatorna kommentátorait kritizálta, amiért azok nem hangsúlyozták ki eléggé, mennyire nagyszerű versenyt futott a Német Nagydíjon

Hamilton a 14. helyről nyerte meg a múlt hétvégi hockenheimi versenyt – ehhez persze Vettel hibája is nagyon kellett –, majd a futam után visszanézte a közvetítés, és arra a megállapításra jutott, hogy a bár kiválóan teljesített, ez a kommentátorok miatt nem jött át a tévén keresztül:

„A szívem mélyén nagyszerűnek éreztem a versenyt, de ez egyáltalán nem jött át, és sok dolgot észre sem vettek.”

Itt olyanokra gondolt, hogy amikor elkezdett esni az eső, három másodperccel gyorsabb volt, a többi versenyzőnél, de tévé képernyőjén nem mutatták az időket, így pedig az emberek nem láthatták az eltéréseket, illetve nem beszéltek arról sem, hogy ő más íveket választott a többiekhez képest, vagyis

„Szerintem nem magyarázták el, hogy én milyen különbséget jelentettem. Volt versenyzők kommentálnak, így elvárhatnánk, hogy az ilyen dolgok feltűnjenek nekik, de nem tűntek fel.”

Az F1 önjelölt megmondója már beszólt Hamiltonnak a Német Nagydíj után:

Villeneuve szerint kínos Hamilton teátrális viselkedése

"Minden megmozdulása csak színészkedés."

(Fotó: Independent)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

Egy legelő közepére építettek villanyautó-töltőállomást Romániában, út se vezet oda

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
75% Igen
14% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni