A brit pilóta nem szeretné, ha az ütközése részletei Rosberggel kiderülnének.

Lewis Hamilton úgy nyilatkozott, hogy szeretné, ha az barcelonai ütközésünk részletei és annak az utóhatásai titokban maradnának. A Mercedes párosa az első körben akadt össze, amikor Hamilton támadta Nico Rosberget, de elvesztette a kontrollt és a füves részen megcsúszott, kiütve ezzel a csapattársát is. A versenybírák balesetnek titulálták az esetet és nem történt büntetés, de a csapat számára így is elég büntetés volt, hogy értékes pontokat vesztettek.

Az eset óta még erősebb a feszültség a Mercedes garázsában, és Hamilton és Rosberg viszonya még kiélezettebb, de valami még biztos volt, amiről nem tudunk, ugyanis a brit kijelentette, hogy amíg nem vonul vissza, nem árulja el, hogy mik voltak az ütközés részletei és mi történt utána.

„Amikor fiatalabb voltam és futottam egy kevésbé jó versenyt, akkor mindig magamat hibáztattam, és nagyon negatív voltam. Emlékszem, hogy voltak olyan futamok, ami után nem hagytam el a hotelt 3 vagy 4 napig, nem beszéltem senkivel, és nem lehetett telefonon sem elérni. Azon törtem magam, hogy valahogy kirángassam magam a depresszióból.”

„Aztán valahogy gondoltam egyet és úgy döntöttem, hogy ez semmi jóra nem vezet és pozitívnak kell lennem. Rá kell nézned külső szemmel a szituációra, és meg kell próbálnod azt nézni, hogy mit tudtál tanulni belőle.”

„Amikor visszagondolok a barcelonai esetre, akkor azonban nem tudtam a negatív dolgokból egy könnyen kilábalni. Voltak olyan részletei a dolognak, amiket nem fognak tudni az emberek, csak miután már visszavonultam. A következő nap azonban felkeltem, elmentem futni és elkezdtem gondolkozni, és úgy éreztem, lehetetlen behozni a 43 pont különbséget, de meg kell próbálnom. Ami azóta sikerült is.”

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
14% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
4% Ázsia
18% Ausztrália
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Hirdetés