David Coulthard szerint Lewis Hamilton marad ott, ahol van.

Egyre többen adnak hangot annak, hogy Hamilton csak azért udvarolgatott a Ferrarinak (ami egyébként viszonzásra talált), mert a brit így szeretne kedvezőbb tárgyalási feltételeket kiharcolni a Mercedesnél, és valójában nem is arról szól az egész történet, hogy ő gyerekkori álmát szeretné megvalósítani azzal, hogy szerződése 2020-as lejárta után az olasz istállóhoz igazol.

Három pilóta közül kerül ki Vettel utódja?

Kettőt egészen biztosan kitalálsz, a harmadikon pedig meglepődsz.

A kétkedők tábort erősíti a korábbi F1-es versenyző, David Coulthard is:

„Soha nem éreztem azt, hogy Lewis valaha is el akarná hagyni a Mercedest. Abban teljesen biztos vagyok, hogy tárgyalt a Ferrarival, de világéletében a Mercedeshez tartozott, miért akarna elmenni? (...)

Nem hiszem, hogy szüksége van arra az érzelmi hullámvasútra, ami a Ferrarival járna, és nem hiszem, hogy a Ferrari gondolata már gyerekkora óta ott motoszkálna a fejében. Miért is váltana? Pénzért? Abból bőven van neki.”

Az ellenpólust képviseli a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko:

Hamilton komolyan a Ferrarihoz akarhat igazolni

Helmut Marko biztos benne, hogy a brit komoly szándékkal közeledik a maranellóiakhoz.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dolgok, amiket még nem éltünk át, de nem is akarunk: porviharban autózni

Viszlát Ceed, helló jövő – Kia K4-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
0% Kevesebb mint egy éve
0% 1-3 éve
0% 4-7 éve
0% 8-10 éve
0% +10 éve