A Ferrari korábbi elnöke szerint Lewis Hamilton jelentette a különbséget a Ferrari és a Mercedes között.

A Ferrari éléről 23 év után 2014 őszén leköszönő Luca di Montezemolo szerint a Ferrari idén nemcsak jó volt, de olykor jobb is volt a Mercedesnél, és csak Sebastian Vettel hibái miatt nem lett bajnok a szezon végén, Lewis Hamiltonnal viszont behúzta volna a konstruktőri címet:

„Idén Hamilton jelentette a különbséget, a legjobb szezonját futotta, amióta az F1-ben szerepel. Voltak neki is gyengébb pillanatai és volt krízisben is, de Hamiltonnal bajnokságot nyert volna a Ferrari.”

Szerinted a Ferrari megnyerte volna a bajnokságot Lewis Hamiltonnal?

Ugyanakkor a 71 éves olasz úgy véli, hogy Vettelnek is megvan minden esélye, hogy egy versenyképes autóval ismét a csúcsra érjen ő is, és a maranellóiak is, de ehhez az kell, hogy

„A Ferrarinak mellette kell állnia, főleg most, hogy egy ilyen tehetséges, fiatal srác érkezik a gárdához, mint Charles Leclerc.”

Bernie Eccleestone-nak is van véleménye Vettelről:

"Vettel csak egy alkalmazott, Schumacher viszont igazi vezér volt"

Ecclestone szerint Vettel nem kapott elég támogatást a Ferraritól, de most már a németnek kéne kezébe venni az irányítást.

(Fotó: formula1.ferrari.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.