Július 31-e fontos dátum a Ferrari és Kimi Räikkönen naptárjában.
Az olasz Corriere dello Sport értesülései szerint azon a napon dőlhet el a finn sorsa és szerződéshosszabbítása. Räikkönen egyelőre nem stresszel azon, hogy év végén elbocsáthatják, Maurizio Arrivabene azonban szándékosan igyekszik minél nagyobb nyomást helyezni rá. Kritizálta már az időmérős teljesítményét is, és őt hibáztatja, hogy a Ferrari lemaradt Kanadában a dobogóról. Később úgy nyilatkozott, hogy csak az eredményei fogják eldönteni a 2007-es világbajnok jövőjét, ha hozza az eredményeket, akkor maradhat, ha nem, akkor nem hosszabbítanak vele. Úgy csicsergik a madarak, hogy mind Daniel Ricciardo, mind Valtteri Bottas nagy esélyese a pozíciónak.
A Red Bull azonban folyamatosan az orra alá dörgöli mindenkinek, hogy 2016-ig bombabiztos szerződésük van Ricciardóval, és a Williams is inkább hosszabbítana Bottasszal, mint átengedné a Ferrarihoz. A jövőjéről Bottas sem szeretne nyilatkozni, szerinte még csak az a fontos, hogy a Williamsnek pontokat szállítson. Másik források szerint, az is elképzelhető, hogy a Ferrari csak azért megtartja még egy évig Räikkönent, hogy legyen egy stabil emberük addig, amíg nem érkezik meg hozzájuk Ricciardo.
Arrivabene Kanadában úgy nyilatkozott, hogy megpróbálja a legtöbbet kihozni Räikkönenből, de a következő három futamon Ausztriában, Silverstone-ban és a Hungaroringen fel kell mutatnia valamit a finnek, ha maradni akar.
„Nem mondhatod meg Kiminek, hogy mit csináljon. Helyette viszont le tudsz vele ülni, és megmutatni neki, hogy bízol benne, mert néha saját maga legnagyobb ellensége. De ha megmutatod neki, hogy 100%-ig bízol benne, akkor 120%-ot tud neked visszaadni.”
Következik az Osztrák Nagydíj, amit valószínűleg nézni is fogsz. Defogadsz is?