A hölgyparkoló remek ötlet, de pontosan definiálni kell, aztán pedig kiterjeszteni a rendszert a hasonlóan jól meghatározható autóvezető-típusokra.

Hölgyparkolót, azaz a normál parkolóhelynél bő másfélszer szélesebbeket alakítottak kis Sopronban, szép díszes festéssel felhívva rájuk a figyelmet. Volt, aki örült neki, mások szexistának találják, mi viszont hasznosabban állunk a dologhoz, és pontosítottuk, milyennek is kell lennie egy hölgyparkolónak, hogy bármely plázaüzemeltető gyorsan és jól alakíthasson ki minél többet belőlük.

1. Hölgyparkolónak lehetőleg a parkoló egy olyan részét kell kijelölni, amely könnyedén, egy legalább négy méter széles sávon közelíthető meg. A megfelelő haladási irányt feltűnő színű, legalább egyméteres hosszúságú nyilakkal kell jelölni.

2. A sávot lehetőség szerint kordonnal kell elválasztani a nem hölgyvezetők illetve a gyalogosok elől. Ha ez nem oldható meg, akkor a mélygarázsok szén-monoxid-jelzőihez hasonlóan éles hang- és fényjelzéssel kell figyelmeztetni a közelben lévőket, hogy egy hölgy parkolni készül.

3. A hölgyparkoló legalább tízméteres körzetében lévő, nem a hölgyparkolóhoz tartozó objektumokat (például nem hölgyeknek kijelölt parkolóhelyen várakozó járműveket) védeni kell, erre megfelelőek például a sűrűn telepített, egy méter magas vasbeton oszlopok. Ezen védőobjektumokat feltűnő színűre kell festeni, hetente.

4. Legalább 2x1 méter méretű, feltűnő táblával jelezni kell a hölgyparkolóból a plázába vezető utat. Feltétlenül jelezni szükséges, hogy ezt az utat már gyalogosan kell megtenni!

5. Négy hölgyparkolónként egy védőruhás alkalmazott jelenléte javasolt, aki figyelmezteti a hölgyeket, ha foglalt parkolóhelyre állnának, elfelejtették leállítani a motort, elfelejtették bezárni a járművüket, vagy elfelejtettek kiszállni belőle.

6. A hölgyparkolóból kivezető utat legalább az odavezető úttal azonos méretű és jelölésű sávon, valamint futófénnyel és KI-JÁ-RAT felirattal is jelölni kell.

A társadalmi szerepvállalás jegyében szerkesztőségünk közlekedési szakértői már készítik a legfeljebb egy milliméteres frizurájú és legalább tizenötmillió forint értékű autót vezetők, továbbá a kizárólag kalapban vezető, hatvan éven felüli sofőrök, valamint a szarvasmintás pulóverben vezető, legalább egygyermekes családapák közlekedésével illetve parkolásával kapcsolatos ajánlásokat. Dolgozunk azon a módszertani tanulmányon is, amely valamennyi, vezetői engedéllyel rendelkező állampolgárt segíti valamelyik fenti csoportba sorolni. Aztán jöhetnek végre az új adók.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Premierje előtt már utaztunk a megújult Mercedes-Benz S-osztályban

A Red Bull még el is gáncsolhatja a már háttérbe szorított Cunodát

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
29% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
55% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés