A Civic Type R eddig is az egyik legvadabb sportkompakt volt, és a genfi autószalonon bemutatott új generáció minden téren túltesz az elődjén. Szinte egy az egyben megvalósult a prototípus, ami nyáron kerül gyártásba.

Az előző generációs Civic pályafutásának végén érkezett a dögös Type R változat, míg az utódnál a Honda már rögtön az elején leleplezte a sportváltozatot. Még éppen csak elkezdődött a tizedik generációs Civic gyártása, amikor máris megérkezett a Type R kivitel. Szerencsére szinte változtatások nélkül küldték gyártásba a sikeres prototípust.

A brutális méretű hátsó szárny még semmi, nézd meg a kipufogót! Két kipufogóvége már mindenkinek van, és a négy is olyan megszokott, úgyhogy hármat szerkesztettek a Civic Type R hátuljára. Hatalmas légbeömlők, kiszélesített sárvédők, peres abroncsok és vörös féknyergek kerültek még a Honda sportmodelljére.

A Civic Type R pedig izmosabb is lett, nem mintha eddig ne lett volna elég erős. Megtartották, de továbbfejlesztették a 2 literes, négyhengeres, turbós benzinmotort, ami immár 320 lóerős teljesítmény és 400 Nm nyomaték leadására képes. A hatfokozatú kézi váltót is átdolgozták, hogy gyorsabban kapcsolhasd, de azt, hogy mire képes az új Honda, csak később árulják el. De Genfben már kiállították:

Itt leplezték le a sorozatgyártásra kész változatot, amit ugyanott készítenek majd, mint a Civic többi kivitelét, a nagy-britanniai Swindonban. A gyártása idén nyáron indul, amikor a szerényebb teljesítményű alapmodellek már a szalonokban lesznek, és remélhetőleg az év második felében már mi is kipróbálhatjuk a brutális Civicet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés