A bemutatásakor óriási sikert aratott a Honda elektromos hajtású tanulmányautója, ezért nem kellett sokat gondolkodni azon, hogy gyártásba adják. Most a véglegeshez egészen közeli változatban leplezik le a retró formájú kisautót.

Retró formájával rögtön meghódított mindenkit a Honda elektromos kisautója. A másfél évvel ezelőtti frankfurti autószalonon bemutatott Urban EV sokaknak az egyes Golfot juttatta eszébe, valójában a nagyon hasonló legelső Civic ihlette a formáját. A Hondánál nem kellett sokat gondolkodni azon, hogy ezt az autót gyártani kell.

2019-ben már gyártani fogják a menő elektromos Hondát

Bemutatják a retró stílusú Urban EV megvehető változatát.

Az idei genfi autószalonra már a véglegeshez egészen közeli változatot hozza el a Honda. A neve ezúttal e Prototype, és néhány téren változtattak rajta, hogy praktikusabb legyen. A körülbelül 3,9 méter hosszú karosszériája három- helyett ötajtós lett, a fantasztikus 20 colos kerekeit kisebbre cserélték, a képen láthatók 17 colosak, de az alapmodell 16 colosakat fog kapni.

A stílusa vagányról barátságosra váltott, de a kerek fényszóróival és hátsó lámpáival még így is képes első pillantásra a kedvenceid közé férkőzni.

Megmaradt néhány tanulmányautós vonása is a kis Hondának. A külső visszapillantó tükröket kamerák helyettesítik, a képet mutató kis kijelzőket a műszerfal két oldalán helyezték el, és a belső visszapillantó képét is egy kamera mutatja. A süllyesztett kilincsek a karosszéria síkjából bújnak elő, és a műszerfal teljes szélességében képernyőket helyeztek el.

A fedélzeten nemcsak fűthető kormánykerék és fűthető ülések lesznek, hanem HDMI csatlakozó és még egy 1,5 kilowattos 230 voltos töltő is.

A műszaki tartalmáról még csak keveset tudunk, de azt például elárulták a Hondánál, hogy az elektromotorja a hátsó kerekeket hajtja majd. Az akkumulátor kapacitása nem ismert, de a cél a 200 kilométeres hatótáv, a gyorstöltés segítségével 30 perc alatt 80 százalékos töltöttség érhető el. A töltőcsatlakozót egyébként az autó orrán helyezték el a fekete fedél alatt.

Genfben bizonyára többet is megtudunk a kisautóról, amit nagyon várunk már, hogy az utakra kerüljön. A Honda nem késlekedik vele sokat, az ígérete szerint még ebben az évben elkezdi a szériaváltozat gyártását. Olcsó nem lesz, ez már most sejthető, de ezzel a stílussal és ilyen high-tech belsővel sokaknál a vágy tárgya lehet belőle.

Jack Rix, a Top Gear szerkesztője már beülhetett a prototípusba, és további részleteket is megmutat és elárul róla ebben a nyolcperces videóban:

Ha mindened a Honda, akkor ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve