Egy ideje nálunk már nem kapni a Civicnél nagyobb Honda szedánt, pedig a Legend még mindig fogalomnak számít a japán márka történetében. Most megújult, és a legmodernebb technikát kapta meg az ötméteres luxusautó.

Európában nem kapott utódot az Accord, a nyolcvanas évek óta gyártott Legend pedig még ennél is régebben kivonult a Honda itteni kínálatából. Az utolsó, amit nálunk is lehetett kapni, az a 4,9 méter hosszú negyedik generáció volt, 3,5 literes, 290 lóerős V6-os motorral és összkerékhajtással szerelték, és ilyen jól nézett ki:

Japánban azonban még mindig kapható a Legend, amiből néhány éve jött ki, most pedig teljesen megújult a jelenlegi széria. A formáját az Acura legújabb stílusának megfelelően szabták át, az Egyesült Államokban ugyanis ezen a márkanéven forgalmazzák a típust, ezért került rá a hangsúlyos hűtőmaszk is.

Az új Legend már hibrid hajtásláncot kap, hasonlót, mint az NSX. 3,5 literes V6-os motorja három elektromotorral és tízfokozatú automata sebességváltóval dolgozik össze, és 377 lóerős teljesítmény leadására képes. Még ha tudjuk is, hogy Európában nincs piaca egy ilyen japán luxusautónak, sajnáljuk, hogy hozzánk már nem jut több Legend.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett az egerek új királya – kipróbáltuk a Logitech MX Master 4-et

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Így készül a Honda a benzin utáni világra

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Szoboszlai iránt érdeklődik a Real Madrid. Mit gondolsz?
22% A Real Madrid már túl magas szint lenne neki.
78% Simán helye lenne, jelenleg a világ egyik legjobbja a posztján.
Ha mindened az utazás, akkor már most vésd be ezeket a napokat magadnak!
Hirdetés